H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)

PapJózsef: Szolgabírók és főszolgabírók a dualizmus kori Heves vármegyében

személyek ugyan egy vármegyéhez tartoznak, azonban életpályájuknak ezen túlnyúló szakaszai, valamint családi viszonyaik egy tágabb környezetbe helyezik őket. Alapvetően ez az utóbbi kapcsolatrendszer feltérképezése teszi lehetővé a közigazgatási keretek meghaladását és ezáltal a kiválasztott csoport társadalomtörténeti értelemben vett vizsgálatát.

Haladva konkrét témám felé el kell azt is magyarázni, hogy miért tartom különösen fontosnak és célszerűnek a dualizmus kori járási apparátus vizsgálatát. Kutatásaim tágabb fókuszában az országgyűlési képviselők állnak, velük kapcsolatban az egyik legérdekfeszí- tőbb probléma napjainkig is a rekrutáció kérdése, vagyis annak feltérképezése, hogy milyen csatornákon keresztül lehetett bekerülni az országos politikai elitbe. Az egyik lehetséges út természetesen a helyi közigazgatáson keresztül vezetett. 1848 előtt a képlet viszonylag egyszerű volt, hiszen a megyék követeit szinte kivétel nélkül a helyi nemesség adta. A közgyűlés egysége csupán a vármegyei szinten jelentős befolyással bíró személyeket emelte be az országgyűlésbe. A népképviseleti rendszer bevezetésével párhuzamosan azonban megváltozott a helyzet. A megye politikai egysége megszűnt, és önálló választókerületekre tagolódott. Míg 1848 előtt egy-egy választás egységes politikai színezetet adott a megyének (két követ volt ugyan, de egy utasítás), addig ez a kerületi rendszer azután megszűnt. A kisebb lépték lehetőséget teremtett arra, hogy a helyi jelentőséggel bíró szereplők is bejussanak a parlamentbe. A politizálás két szférája a városokban és a választókerületnek nagyjából megfelelő járási vagy járáscsoporti térben érintkezett. Ebben az újonnan keletkezett, mesterségesen kialakított politikai közegben, a legjelentősebb lokális közigazgatási hatalmat gyakorló személy a főszolgabíró volt. Talán nem véletlen, hogy saját magam és más kollégák kutatásai is azt látszanak alátámasztani, hogy a megyei hivatalból az országgyűlésbe került képviselők leggyakrabban a főszolgabírói széket váltották a képviselői mandátumra.7 Vizsgálatom főszereplői tehát ezért lettek ebbe a pozícióba került emberek.

Az ő esetükben próbálom meghatározni, hogy milyen kapcsolatban voltak a vármegye, a járás lokális közösségével. Elitpozíciót töltöttek-e be, vagy csupán a közigazgatási hatalmat gyakorló személyek voltak?8 Erre a kérdésre legjobban - a vagyonuk, származásuk és a hivatali karrierjük mellett - talán a családi kapcsolataik utalhatnak.

Az elemzésbe bevont személyek számát a rendelkezésre álló állások száma befolyásolja leginkább. Heves és Külső-Szolnok vármegye közigazgatási beosztása jelentősen átalakult a dualizmus időszakában, szükséges tehát ezt a folyamatot röviden áttekinteni. A kiegyezés utáni megyeszerkezet a hagyományosnak mondható négyjárásos struktúrát örökölte. Az 1870. évi XLII. törvénycikk9 értelmében azonban a vármegyét tizenegyre osztották fel, melyeknek élén már nem főszolgabírókat, hanem szolgabírókat találunk.10 Ezzel a lépéssel jelentősen csökkent a járást irányító hivatal presztízse, hiszen az a korábban is létező alszol- gabírói szintre szállt le. 1876-ban a területi átszervezéssel párhuzamosan három járást csatoltak az új onnan létrej ött Jász-Nagykun- Szolnok vármegyéhez, kettőt pedig összevontak.11

7 A kérdéssel kapcsolatban például Cieger András a következőképpen fogalmazott: „Kulcsfontosságúnak tűnik a

közigazgatási múlttal rendelkezők előmenetelében a főszolgabírói tisztség. E pozíció ugyanis a karrierépítés meglehetősen széles

lehetőségét kínálta." Cieger 2004.305-307.

8 A kérdéssel kapcsolatban lásd Sarlós 1981.298-299.; Takács 2008.35., 272.

9 CJH 1869-1871.211 -220. A köztörvényhatóságok rendezéséről.

10 Szaniszló 2002.14.

11 CJH 1875-1876.483. Némely törvényhatóság területének szabályozásáról és ezzel kapcsolatos intézkedésekről.

465