H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
Verők Attila: Egri emlékek egy német történeti gyűjteményből
ténet mára elfeledett vagy eddig ismeretlen információhordozóit kézbe vegyék és szóra bírják. Az új források ugyanis árnyalhatják eddigi ismereteinket az adott tématerületeken, sőt kulcsfontosságú adatokat, eddig fel nem merült összefüggéseket tárhatnak fel. A már megjelent és még megjelenés előtt álló kötetek kapcsán ez nagy valószínűséggel prognosztizálható hozadék lesz. Ez alól pedig Eger sem képezhet kivételt. Hungarikumok a Franckei Alapítványok történeti gyűjteményeiben Mielőtt az Egerrel kapcsolatos nyomtatványok ismertetésére térnék, szükségesnek érzem röviden bemutatni a Halléban előkerült hungarikumokat. A kiválasztás összetett kritériumrendszerét itt nem kívánom részletezni, hiszen erre már több helyütt sor került mind a megjelent portrékatalógusban,11 mind a térképkatalógusban,12 mind külön tanulmányokban.13 Az alábbiakban pusztán az újdonságokra és az Egerrel összefüggésben álló dokumentumokra koncentrálok: [1] Az ún. Böttichersche Porträtssammlung (Bötticher-féle portrégyűjtemény) kb. 13.000 portrét tartalmaz, köztük 100 magyar vonatkozású személyről készült 244 darab portrét, amelyek között egy tucatnyi, többnyire magyar evangélikus prédikátorokat, il letve lelkészeket megörökítő, ismeretlen ábrázolás található. Egri vonatkozású ezekkö zött egyetlen egy bújik meg, mégpedig az 1530-as évek elején az egri püspökséget és annak javadalmait megszerző hírhedt velencei kalandor, Lodovico (Luigi) Gritti (1480- 1534) máshonnan is ismert portréja.14 [2] A hallei térkép- és látképgyűjtemény meglehetősen kicsi: mintegy 3000 térképet és látképet foglal magában. Az 1800 előtt megjelent régi könyvekben azonban még számos, mostanáig jel nem tárt térkép és látkép bújik meg. A hungarica-kutatás előtt senki sem foglalkozott még a látképek regisztrálásával, tehát nem tudom megmondani, mennyi ilyen ábrázolás lehet a hallei gyűjteményben. Becsléseim szerint néhány tízezer. A magyar vonatkozású képek számát viszont pontosan meg tudom adni: 152 térkép és 292 látkép, összesen tehát 444 darab ábrázolás, köztük 4 ismeretlen térkép (kettő ráadásul kézi rajzolású!)15 és 54 ismeretlen ábrázolás.16 A több tucat Magyarország-térképen Eger (Agria, Erla, Erlau) neve is folyamatosan feltűnik, 9 darab látképet pedig külön a városnak szenteltek.17 Ezek közül kettő eddig, a kutatási eredmények publikálásáig ismeretlen volt.18 [3] A Franckesche Stiftungen körülbelül 600 polcfolyóméternyi levéltára a legújabb ku11 Verők 2003. 12 Pászti 2009. 13 Verők 2009£ és Verők 2011 a. 14 Vö. Die Hungarica-Samtnlung ... Porträts 2003. 50. számú portré, amely egy Jovius, Paulus: Elogia virorum bellica virtute illustrium, septem libris (Basel, 1575) című könyvéből származó kivágat 15 Természetesen mindkettőn, az 1664-ből és az 1712-ből származón is megtalálható Eger városa (vö. Die Hungarica- Sammlung ... Historische Karten und Ansichten 2009.265. és 266. számú látkép.) 16 Lényegesen többet is megtudhat az említett térképekről és látképekről Pászti László térképész korábban említett tanulmányából (vö. 12. jegyzet) és magából a térképkatalógusból. 17 Vö. Die Hungarica-Sammlung ... Historische Karten und Ansichten 2009. 171, 181, 240, 247, 254, 255, 256, 421. és 431. számú látképek. Ezek közül a 240. számú metszet felirata szerint Gyula városát jeleníti meg, de az ábrázolás egyértelműen Egerről készült (vö. Szalai 2001-2013.1574/ lb). 18 Vö. Die Hungarica-Sammlung ... Historische Karten und Ansichten 2009.247. és 256. számú látkép Mauerer, Johann von: Annehmliche Merkwürdigkeiten derer an ober und unter der Donaau gelegenen Königreiche Fürstenthümer Grafschaßen [...] Worinnen [...] Ungarn Siebenbürgen Wallachey und ein Teil der Europäischen Türkey [...] beschrieben [...] (Nürnberg, 1685) című munkájából. 400