H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
Gebei Sándor: II. Rákóczi Ferenc erőfeszítései XII. Károly svéd király támogatásának elnyeréséért. Ráday Pál követjárásai (1704 - 1709)
a diplomáciában egyáltalán nem mellékes körülményt, hogy Rákóczi 1704 elején még semmiféle hivatalos titulussal nem bírt, hiszen hűtlenségi pere (1700-1701) következtében elvesztette birodalmi hercegi címét, a Sáros vármegyei főispánságát, az általa vezetett mozgalom pedig még nem érkezett el az „új államszervezés” szintjére sem Magyarországon, sem Erdélyben. (Csak 1704 nyarán választották meg Erdély fejedelmének, princepsének, 1705-ben vezérlőnek, duxnak a magyar konföderáció élére!) Önmagában már ez a tény is kétségeket támasztott a követjárás sikerét illetően, ám Ráday 1704-ben a lengyel területeken zajló / lengyel, litván, orosz — svéd háború miatt egy olyan bonyolult politikai helyzetbe csöppent bele, amelyre Rákóczi instrukciója nem is készíthette fel. Az 1700-ban kirobbant északi háború alakulásáról, a sorozatos svéd győzelmekről (1702. április 3. - Vilnó, 1702. május 18. - Varsó, 1702. augusztus 10. - Krakkó elfoglalása) természetesen tudomása volt Rákóczinak és vezető társainak, de a háború generálta lengyel-litván belpolitikai válsággal csak Ráday szembesülhetett. Márpedig a Rzeczpospolita belső krízise a Ráday-misszió fő célkitűzéseit döntően befolyásolta. Nézzük, hogy hogyan? A lengyel földön északra haladva Ráday csak március végén jutott el XII. Károly főhadiszállására, a warmiai (ermlandi) Heilsbergbe (ma Lidzbark, Lengyelország), tehát kb. másfél hónap alatt minden olyan információt begyűjthetett, ami a felfordult lengyel világra vonatkozott. Bizton állíthatjuk, hogy a lengyel társadalom pártokra szakadásáról első kézből értesült, hiszen országszerte II. (Wettin) Ágost lengyel király bocsánatos vagy éppen ellenkezőleg, megbocsáthatatlan „bűnéről” beszéltek. Arról tudniillik, hogy II. Ágost király az ország (=Rzeczpospolita) tudta és engedélye nélkül kezdeményezte a Svédország elleni háborút 1700-ban. Ezért a durva alkotmánysértésért a királyt felelősségre kell vonni, bíróság elé kell állítani, így XII. Károly hadjárata leállítható, a lengyeleket, litvánokat ért hadi és erkölcsi gyalázat lemosható. (Igen, a király bíróság elé citálása lehetséges volt a Rzeczpos- politában, mert az alkotmány betűje szerint ebben az 1569-ben született Lengyel-Litván Nemesi Köztársaságban „a törvény, s nem a király uralkodik”}) Mivel II. Ágost királynak esze ágában sem volt, hogy engedelmeskedjen az ország felszólításának, a rendkívüli állapotok idején szokásos konföderációk megalakultak. Ezek az ideiglenesen működő intézmények a király, ill. a háború lezárásának ügyében meghasonlottak egymással, mégpedig azon az elvi alapon, hogy előbb a háborút honvédő háborúvá szélesítve ki kell űzni a svédeket az országból és csak azután foglalkozni a király vétkével, vagy pontosan ellenkezőleg. A király feletti ítélkezés hozza el a háború lezárásának kedvező feltételeit. Ez utóbbi csoportosulás, a varsói konföderáció élén a Rzeczpospolita király utáni legmagasabb méltósága, a gniez- noi prímásérsek, Michal Radziejowski (1645-1705) állt, aki már 1704. február 14-én - a konföderáció határozata alapján, de a svéd király sugalmazására is - trónvesztettnek nyilvánította II. Ágostot. Kizárt dolog, hogy Ráday Pál március végén erről a lényeges kérdésről ne szerzett volna tudomást! Nem maradhatott titokban előtte az sem, hiszen országszerte felhívásokat köröztettek, hogy II. Ágost törvények előtti engedetlensége az interregnum kihirdetését tette szükségessé (1704. április 16.), és az interrex (=gnieznoi prímásérsek) elkezdte hivatalos tevékenységét. Ez pedig nem jelentett kevesebbet, mint hogy az állam zökkenőmentes működését az in- 2 2 SobaSjska-Bondaruk-Lenard 1997. 108-110. Lásd részletesen Wisner 1978.; Bardach-Lesnodorski- PlETRZAK 1976. 344
