H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
Kozári József - Vízi Sándor: A diktátor halála
nagyságát méltatták. Ugyanakkor minden hírt lélegzetvisszafojtva vártak nemcsak országon belül, de kívül is. Winston Churchill brit miniszterelnök személyi titkárán, John Col- ville-en keresztül fejezte ki sajnálatát a szovjet nagykövetnek Sztálin betegsége miatt, és további tájékoztatást kért a vezér állapotáról. Truman amerikai elnök szintén együttérzéséről biztosította a szovjet vezetést, kijelentve: „annyira sajnálom, mintha csak egy jó ismerősömmel történt volna.H Végül március 6-án egy órakor ismét Jurij Levitán hangja szólalt meg az éterben, s tudatta az országgal, hogy Lenin harcostársának, a népek nagy vezérének szíve március 5-én helyi idő szerint 21:50-kor megszűnt dobogni. A hírt döbbenet és dermedtség fogadta. A francia középületeken félárbocra eresztették a zászlókat, az olasz parlament szünetet rendelt el, és még a pápa is imádkozott a lelke üdvéért. Az emberek Európa fővárosaiban több helyen sírtak az utcán a népek atyját gyászolva, bár többségük inkább érzéketlen mostohaapának tartotta, s halálhírét - még közvetlen munkatársai is - inkább megkönnyebbüléssel, mint megrendüléssel fogadták. Jól illusztrálja a helyzetet a Sztálin halálos ágyánál egyébként könnyekre fakadó Nyikita Szergejevics Hruscsovnak a magyar pártküldöttség 1963. július 19-i fogadásán elmondott beszéde, melyben arról szólt, hogy „írnak nekem munkások, parasztok, értelmiségiek. Jó, azt mondják, hogy nálunk most jobb, mint volt. Ah, azt mondják, ha Sztálin tíz évvel hamarabb halt volna meg, még jobb lenne! Ezek helyes gondolatok. Ezek a nép gondolatai, ez így helyes." - nyilatkozta 10 évvel a vezér halála után az 1953-ban még Sztálint mélyen gyászoló SZKP főtitkár. Rövidesen megkezdődött a véres búcsú. Mert a „Gazda" - ahogy közvetlen munkatársai egymás között nevezték - nem ment el csak úgy. Életművéhez méltóan távozott. A szak- szervezetek házának oszlopcsarnokában ravatalozták fel, ahová gyászolók tízezrei zarándokoltak el. A szovjetunió városaiból érkező vonatok ontották az embereket, akik végigvonulva az utcákon egymást taposva tolongtak, hogy elbúcsúzzanak a Földi Istentől, aki élete során többet pusztított el közülük, mint az orosz történelem összes háborűja, s még halálában is több száz összetaposott embert vitt magával a másvilágra. A búcsú Edvard Radzinszkijnek - az egyik Sztálin életrajz szerzőjének - a következőképpen él emlékezetében: „Emlékszem arra a verőfényes napra. Egy lány állt előttem. A tömeg összepréselt bennünket. Kívülről rendőrök nyomták befelé a tömeget, és mi majd megfulladtunk. Emlékszem a lány tébolyult tekintetére. A tömeg hirtelen meglódult, az emberek elestek. Én meg a testek közt botladozva, rájuk taposva, valakinek a vállába kapaszkodva egyszerre csak kisodródtam az úttestre. A kabátom szárnya leszakadt, de életben voltam. Azon a napon több ezer embert vittek el a hullaházakba. Nem tudott vér nélkül távozni sem. (...) Az agyontaposottak hozzáadódtak azokhoz a milliókhoz, akiket elpusztított.'^ Szvjatoszlav Richter a neves zongoraművész - aki Sztálin ravatalánál játszott - emlékei szerint: „A tömeg egyre özönlött az épületbe. Olyan hideg volt, mintha kint volnánk az utcán. Nagy on fel voltak kavarva, még mindig annak a bálványozott embernek a bűvkörében éltek. Szerintem igazából azért jöttek, hogy megbizonyosodjanak, hogy »0« tényleg meghalt. Mindenki a saját szemével akarta látni. És hány embert tapostak halálra ezekben a napokban a ravatal körül? 4 5 4 Generalisszimusz... 2003. 5 Radzinszkij 1996.677. 334
