H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
Petercsák Tivadar: Legeltető gazdasági közösség az egri hóstyákon
mozgott a tehenek száma, a 19. század közepén pedig a 219 gazda 247 tehenet tartott.12 Egerben a mezőgazdálkodással a török kiűzése után kialakuló külvárosok, helyi kifejezéssel élve, a hóstyák lakossága foglalkozott. Eger lakott területe a 17. század végén, a 18. század első éveiben a fallal kerített belvárosra terjedt ki, majd a 18. században alakultak ki a külvárosok. A hóstya szó a hóstát kifejezésből elvonás eredményeként született meg úgy, hogy a beszélők többes számnak értelmezték, és a saját kiejtésükhöz igazították.13 Az egri hóstyák a megosztott településrend hajdani meglétére engednek következtetni. A mai külvárosok helyén a 18. század elején még szérűs kertek voltak, amire a Makiári és Hatvani külvárosok területére vonatkozó 1713. évi és az 1756-60-ban végzett összeírások major, kert és puszta elnevezései utalnak. A Hatvani hóstyán feltüntetett 6 major a megosztott beltelek rendszernek az a formája volt, amelyben a mezőgazdasági üzemet is működtető városi polgár gazdasági udvara, szérűs vagy istállós kertje a városi lakótelkétől távolabb, a külterületen feküdt. Evlia Cselebi török utazó már 1664-65-ben arról tudósít, hogy a városfal nyugati szakaszán azért nyitottak kaput, hogy a kertekbe kijárást megkönnyítsék a városlakóknak. Bakó Ferenc egy 1687-es metszeten látható öt kertet majorokkal azonosítja, amelyek a későbbi Hatvani hóstya csíráit jelentették. Itt már 1713-ban felépültek a jobbágyok és zsellérek házai. Az összeírások egy másik telekformája a kert, veteményes kert lehetett, amelyek a 18. század végére lakótelkekké váltak és a Makiári hóstyán házakat építettek rájuk, a patakhoz közel fekvőkön pedig zöldséget termesztettek. A harmadik telektípus 1713-ban a puszta volt, amely valószínűleg a török alóli felszabadító háború során elpusztult Almagyar falu telkeit jelölte. A külső területek benépesülése két irányú folyamat volt: egyrészt a városi polgárok, parasztok költöztek ki egykori telkükre, másrészt a földesúr engedélyével a városba érkező új lakosok telepedtek meg itt.14 A külső települések, a hóstyák a városkapuk előtt keletkeztek, ezért nevüket is innen kapták. 1712-ben még csak körülírták a házak helyét: „Hatvani kapu előtti", „Makiári kapu előtti”, „Rác kapu előtti", a hivatalos iratokban 1715-ben és 1721 -ben jelent meg az „Almagyari hóstád” és a „Makiári hóstád" név együtt az 1729-ben használt „Felnémeti suburbium”-mal.15 Csak jóval később, 1750 körül kezdték alkalmazni a dokumentumok a külvárosok megjelölésére a hóstya kifejezést.16 A hóstyák benépesülésének ütemét jól jelzi, hogy az 1785-ös népszámlálás szerint a város lakóházainak 72,35 %-a a külvárosokban volt, a 16.889 személy 65,63 %-a pedig a hóstyákon lakott.17 A történeti áttekintés után térjünk a címben jelzett, és a Hatvani hóstyán működő legeltető gazdasági közösség működéséről adatokat közlő dokumentum bemutatására! Egy sajátos egri tisztség, a fertálymesterség kutatása során bukkantam rá a Heves Megyei Levéltárban az „Eger város Hatvan II. negyedének fertálymesteri krónikája 1830-1899." címet viselő dokumentumra, amely valójában 1904-ig tartalmaz bejegyzéseket.18 Ez a napló - meglepetésemre - érintőlegesen szól a fertálymesterek tevékenységéről, elsősorban a Hatvani külváros I. és II. negyedében működő, és a legeltetést szervező pusztagazdaság mindennapjaiba enged bepillantást. A 18. században érdekesen alakult a Hatvani külváros sorsa. 1761-ben Szent János hóstya 12 Uo. 44,49. 13 Fekete 2007.139. 14 Bakó 1985.38-41. 15 Nemes 2007.19. 16 Bakó 1985.40. 17 Nemes 1998.132. 18 MNL HML V-72/K8. k. A fertálymesterségről lásd. Petercsák 2014. 27
