H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
Petercsák Tivadar: Legeltető gazdasági közösség az egri hóstyákon
ba bocsátották az eddig haszonbérelt legelőket. Ezek az alábbi legelők voltak: a) „a szőllőská érseki pusztában létező Csobánkai” mintegy 204 hold. A „kényelmesebb marhadeleltetés végett a marhaitatókút teréhez a királykuti kaszállóból mintegy 300" négyszögöleket hozzá engedtek, b) a töviskesvölgyi mintegy 393 hold legelőt, c) a Nagy galagonyás alatti mintegy 555 hold legelőt. Megjegyzik, hogy a fenti legelők„kihancsikoltattak, mindazonáltal minden súrlódások, követelések és félreértések kikerülése tekintetéből azok nemcsak határdombokkal elfognak különíttet- ni, de azokról térképek is lesznek készítendők.’"1 A legelőterület biztosítása mellett a város magisztrátusa szervezte az állatok legeltetését és őrzését. Először 1699. március 30-ról van adat, hogy csordásokat és ménes pásztorokat fogadtak fel, akik esküt is tettek. A legelőre hajtott állatok után a tulajdonosoknak fizetniük kellett, ami fedezte a legelő bérleti díját és a pásztorok bérét. Akkor minden szarvasmarha után 27 dénárt és fél kenyeret, minden ló után pedig 30 dénárt és egy egész kenyeret kellett fizetniük. Ez az összeg az 1702. február 25-i szegődtetéskor tehenenként 24 dénár és egy kenyér, tinó és borjú után 18-18 dénár és fél kenyér volt. Egy ló legeltetéséért egy máriást és egy kenyeret, egy öreg sertés és két süldő után 12-12 dénárt és fél kenyeret kellett fizetni. A 18. század elején az északi legelőre a Rác kapun keresztül, a délire a Hatvani és a Makiári kapun keresztül hajtották ki az állatokat.7 8 A 18. században szigorúan ellenőrizték a pásztorokat, hogy kötelességüket pontosan és lelkiismeretesen teljesítik-e. 1719-ben a csordás tehenenként 7 polturát és fél kenyeret kapott, de minden két tehéntől egy vacsora is járt. Érdekes adat, hogy ahol csak egy tehén volt, ott is megkapta a vacsorát, de a csordás „ ...az említett magának adatottfä kenyérbülfog enni." A borjú pásztosok fizetése megegyezett a csordáséval. A „ménes pásztorok” 10 polturát kaptak lovanként. Breznay Imre kutatásai szerint minden városkapunál két-két tehén csordás és egy-egy borjúcsordás volt alkalmazásban.9 Nemes Lajos részletesen vizsgálta az állatösszeírásokat. A legfontosabbnak az igavonó jármos ökör számított. 1695-ben a 299 gazda - az adófizetők 23,63 %-a - még 1359 ökröt tartott, ami jelzi, hogy ekkor még komoly szántógazdálkodást folytattak a városban. A következő néhány évben rohamosan csökkent az ökrök száma, és 1700-ra már csak 232 maradt. Ez egy járvány miatti pusztulás miatt következhetett be, illetve egy részét a régi lakóhelyükre visszaköltöző jobbágyok vitték magukkal. A továbbiakban az ökörszám stagnálása és csökkenése a szőlőterületek rohamos növekedésével magyarázható, amelyek megmunkálása nem kívánt állati igaerőt. Az 1750-es években 50 alá, az 1770-es években 30 alá csökkent a számuk, majd végleg eltűntek az összeírásokból.10 Az ökrök mellett a lovak jelentették az igavonó erőt, de a hámos lovakat elsősorban a szállításoknál alkalmazták. 1695-ben 455 ló volt 241 gazda, az adófizetők 19,03 %-nak a tulajdonában. Számuk a 19. század elején 196-ra fogyott, 1850-re pedig 435 ló szerepelt a városi összeírásban.11 A város élelmiszerellátása szempontjából szükség volt a fejőstehenek tartására. 1695-ben 1282 tehén volt 531 adófizető kezén. E szerint a város adófizetőinek 41,94 % tartott teheneket, s feltételezhető, hogy ekkor a város önellátó volt a tejtermelésben. A18. század során 300-600 körül 7 Magyar Nemzeti Levéltár Heves Megyei Levéltára (MNL HML) V-1 /d./3.22.3-4. 8 Nemes 2001.121. 9 Breznay 1934. II. 206-207. 10 Nemes 1975.42-43., 47. 11 Uo. 43,48. 26
