H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
Kiss László : Az első magyar nyelvű folyóiratok néprajzi vonatkozásai
tudósoknak meglátogatni őket, hogy - 800 év távolából - feljegyezzék az erkölcseiket, szokásaikat, vallásukat, valamint nyelveik magyarokéval egyező vonásait.29 Összehasonlító táblázatot is készített (a Pallas könyv alapján) bizonyos magyar, osztják, vogul és mordvin szavak hasonlóságáról.30 A folyóirat 1797-es népesség összeírásra épülő statisztikai adatsora is igen érdekes. Megtudjuk belőle, hogy a 10 kerületre osztott Magyarország (Erdély és a katonai határőrvidék nélkül) 44 vármegyéjében, 52 szabad királyi városában, 603 mezővárosában, 1797 falujában és 1305 telkén összesen 7.116.789 ember élt. Táblázatokba foglalt áttekintést adott a kerületek, vármegyék és szabad királyi városok népességszámáról. S ami teljesen új volt: ismereteink szerint első ízben foglalkozott a vegyes lakosságú mezővárosok és helységek nemzeti („nemzetségbeli") összetételével! Indoklása szerint erre azért volt szükség, mert „sokMezővárasink s Helységink vannak ollyanok, mellyek többféle Nemzetből állanak". A győri kerületben lakó vendeket a horvátokhoz sorolva, táblázatából a következő kép tárul elénk az összesen 11.402 lakos etnikai összetételéről. A magyarok száma legnagyobb a győri (723), a pesti (597) és a pécsi (504) kerületben volt. A kassai (632) és a besztercei (686) kerületben a tótok, a munkácsiban az oroszok (373), a zágrábiban a horvátok (1568), a vá- radiban (507) és a temesiben (363) pedig az oláhok voltak relatív többségben. Mindegyik kerületben éltek németek, legtöbben a győriben (343), a pécsiben (213) és a temesiben (121). A legtöbb rác a pécsi (327) és atemesi (l 19) kerületben lakott.31 A „Sokféle” 1796. évi 4. darabja is figyelmet érdemel. Csaplovics János szállóigévé vált mondása előtt csaknem negyed évszázaddal már megfogalmazta - nyilván Schwartner Márton nyomán - az „Európa kicsinyben” koncepciót. Idézzük: „a mi Országunk egy ollyan Ország, a miilyen egy sints egész Európában. Mert egy ország sints talán az egész Világon, mellyet olly sokféle nyelvű nemzetség lakna, mint a mienket, s ugyan ezt tartom legnagyobb okának lenni, mért tétetett nálunk a Deák nyelv a magyar Nyelvnek eleibe... ”. Másrészt, Bessenyei György magyar nyelv ápolását szorgalmazó felhívása után csaknem húsz évvel, a folyóirat is „beállt a sorba”. Horvát, szász, tót, oláh, rác és orosz szomszédjaink talán megbocsátanak nekünk azért - írta -, ha a tudományokban való előrehaladás érdekében az „Anya-nyelvünketfogjuk mivelni, s a dolgainkat azon akarjuk folytatni”. A német nyelvnek azonban ennek során „felettébb nagy hasznát vehettyük”?2 Az ezt követő két írás is ezt a témát vitte tovább. Egy magyar nemzeti öltözetet becsmérlő német íróval vitázva Sándor István leszögezte: „A Magyart nem a’ ruha teszi, sem bajusz vagy üstök, hanem a nyelv, ’s az igaz hazafi szív. A bajusz a Magyarnak épen nem tulajdona, mert azt a Tót, Rátz, Oláh, Lengyel, Görög és Török szintúgy viseli”?2. Végül, a modern nacionalizmus előestéjén, „a Szomszéd-gyűlölésről” is véleményt formált. Ez az érzés, noha leginkább a lakosság legnagyobb részét kitevő tanulatlan aljanép, a söpredék sajátja, már a kozmopolitizmustól áthatott tanultabbakat is megfertőzte. Különbséget kell tenni a hazaszeret és a szomszédgyűlölet között. Úgy vélte, hogy „a' ki főképen a Hazájában lakik, ’s annak kenyerét eszi, az mindenek felett köteles azt, a mint lehet, meg betsülni ’s boldogítani. Azonban a Hazaszeretőséghez a'szomszéd Nemzetnekgyűlölése nem kívántatik”.M 29 Sokféle 1795. Harmadik darab 108-109. 30 Uo. 114-115.-Akétrészesírást/ásdl08-127. 31 Uo. 134. Az egész statisztikai adatsort lásd 128-134. 32 Sokféle 1796. Negyedik darab. 68. 33 Uo. 69. 34 Uo. 71-72. 134
