Bujdosné Pap Györgyi (szerk.): Agria 49. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2016)
Tóth Zoltán Henrik: Kősáncok és malomkövek a Mátraalján
találhatóak a hosszú szőlőparcellák, sok, nehezen értelmezhető alakzatra, pl. egy parcella közepén körbekerített forrásra és kis udvarokra is bukkanhatunk. Itt találhatóak a Mátra legnagyobb kősáncai is; az egyik terasz szélén található kősánc több mint 6 m magas és legalább 10 m széles. Még mindig olyan stabil, hogy ennek, és a vele párhuzamos kősáncnak a végére hétvégi házak épültek. A kősáncok nagy mérete talán a parcellák évszázadokig tartó használatával (a művelés során újabb és újabb kövek felbukkanásával és eltávolításával) magyarázható. Ezek a kősáncok is viszonylag épek még. A fiatal kősáncokon jól megfigyelhetőek építésük (pl. Kisnána-Kalicska, félbehagyott kőgátak) és pusztulásuk folyamata, ahogy egy-egy fa gyökere szétnyomja őket, ami a szórt kősáncok tanulmányozásához is jól felhasználható. A Sár-hegyen és a Domoszló-Kisnána felett található, jól megmunkálható andezittufából készült sáncokból hiányoznak a malomkő-töredékek. Ezek az utóbbi területen talán a sáncok legalján pihennek, hiszen egyébként a környék tele van a töredékekkel. A Sár-hegyet átvizsgálva viszont eddig egyetlenegy őrlő- vagy malomkőtöredéket sem láttam. Ez mindenképp további kutatást igényel. Egyéb ismert őrlő- és malomkővágó területek, és megvizsgálandó objektumok Idő és pénz hiányában jelen tanulmányból kimaradtak a Mátra belsejében vagy más végében található objektumok, mint például egy fiatal kősánc Mátraszentistvánon, a parádi Várhegy, a siroki Kis-várhegy vagy Mátraszentimre-Óvár, amelynek középkori kőfalába törött malomkövet falaztak. Kimaradtak a Börzsöny gyanús kősáncai és a pilisi Csikóvár. A Mátrafüred -Muzs 1 atctőn előkerült malomkőtöredéket is érdemes lenne megvizsgálni, és az általam futólag ismert őrlő- és malomkővágóterületeket, mint például a markazi Vár-bérc, a Mátrafüredről északra vezető turistautak környéke, a domoszlói Hármashatár-hegy, a Mátrafüred és a Rónyabérc között elterülő, a malomkövekhez szokott szemnek is áttekinthetetlen, hatalmas kiterjedésű ,,Fehér-köves”, illetve a domoszlói Hosszú-hegy Kisnána felőli oldala még feltérképezésre vár. De a felsoroltakból is látszik, hogy a Mátra keleti vonulatán Kisnána határától legalább Gyöngyössolymosig folyt az őrlő- és malomkővágás a különböző korokban. Megjegyzések a mátraaljai kősáncok és malomkövek kapcsolatáról Milyen tanulságokat lehet levonni a rendelkezésre álló forrásokból és abból, hogy egyes objektumok sáncából malomkőtöredékek kerülnek elő? A domoszlói Középső-hegy sáncaiban és az azok alatt található malomkőtöredékek arra engednek következtetni, hogy a sáncok vagy a malomkövek készítési 108