Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 48. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2013)
Kalmár Ágnes: 30 éves a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely
Kalmár Agnes 30 ÉVES A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY GYŰJTEMÉNYE Előszó Az évforduló alkalmával érdemes áttekinteni a kecskeméti, országos hatókörű játékgyűjteményt, amely napjainkra már egyedülálló kincseket és érdekességeket tudhat magáénak. A műtárgyak között a játék sokféle területével találkozhatunk; a hazai játéktörténet kivételes együtteseivel éppúgy, mint a különböző kontinensekről származó népek játékainak sajátos darabjaival. Az első magyar játékmúzeum alapítása Katona József, Fényes Adolf és Kodály Zoltán szülővárosa a néphagyományainkban gyökerező kultúra sokszínű otthona. Semmiképpen sem tekinthető véletlennek, hogy ebben a környezetben született meg 1979-ben az elképzelés egy újszerű, akkor még csupán alig körvonalazódó intézmény alapításáról. Magyarországon ekkor már éppen negyedik alkalommal rugaszkodtak neki, közel hasonló szándékkal egy játék- vagy gyermekmúzeum alapításának a 20. század folyamán. A kezdeményező erőt ezúttal az 1979-es Nemzetközi Gyermekév eseményei adták. Az itthoni szándékról sokat elárul, hogy kezdetkor Nagy László nevével kívánták megtisztelni a tervezett létesítményt. Végül egy ősi kiszámoló vers soraiból kapott elnevezést a kettős feladattal induló műhely és múzeum. Mindehhez a keretet egy erre a célra emelt1, napjainkban is változatlan formában álló sajátos épület adta, melynek kupolás, centrális szerkezetű központi terét a honfoglaló magyarok jurtája ihlette. A megnyitó 1981. december 4-én volt. Az egykori Fiatalok Népművészeti Stúdiósai2 töltötték meg tartalommal az első évtizedet. Magával ragadó, elszánt és tehetséges fiatalokként említi őket 1 Az intézmény számára emelt épületet Kerényi József Ybl-, majd Kossuth-díjas építész tervezte. Az alapításkor Kecskemét város főépítésze. 2 Az FNS 1973-ban alakult, tevékenységét a Népművészeti Egyesület (Alapítva 1982) folytatta. Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve, 2013. 31