Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 48. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2013)
Szojka Emese: Babák és játékok - a tárgyhalmozás esete
csoportosan babákat”. A polgári játékkultúra fénykorát idéző, úgynevezett vasárnapi babák értéküknek és régiségüknek megfelelően kitüntetett helyen posztóinak a lakásban: az ajtóval szemközti vitrinben ülnek, és a belépő számára látványuk mindjárt szembeötlő. A gyűjtemény következő, a műtárgypiac érdeklődésére is számot tartó csoportja a miniatűr étkészletek: asztali babaedények, gazdagon díszített porcelán kávés- és teás garnitúrák. Ezek is a kislánykorban kapott játékok rétegéhez számítanak. Őrzésük az édesanyától örökölt régi vitrinben, a porcelán nippek társaságában történik. „Ezek emlékek, kaptam és rögtön a vitrinbe kerültek. Ez a szekrényvitrin az ebédlőszobánk egyik tartozéka volt. Volt még benne kistálaló, nagytálaló, de abban benne voltak a porcelánok - ugye édesapámnak étterme volt - rettenetes sok tányér és porcelán volt nálunk. Mikor már nehezebb időszak volt, édesapám akkor is megkövetelte, hogy éppolyan terítékkel ebédeljünk, hogy akkor adjuk meg a módját; és ezek a kicsik is [ti. a játékedények] a szobámnak a vitrinjeiben voltak, de ezekkel nem játszottunk, ezek csak benne voltak a vitrinben". 4. kép. M.-né E. Irénke kezében a férjétől kapott eljegyzési babákkal: baba pár matyó népviseletben. Kaposvár, 2012. Szojka Emese felvétele. 104