Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 48. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2013)
Szojka Emese: Babák és játékok - a tárgyhalmozás esete
A babák Irénke későbbi életében is megtartották elsődleges szerepüket ajándékozáskor. Asszonykorában férjével együtt keresték fel a búcsúkat, mindig ott, ahol éppen laktak: „a férjem nagyon tudott lőni, mert ugye katonatiszt volt, és már nyalábszámra volt a baba a kezembe, és akkor szólt az ember: Isten áldja, ne lőjön, inkább adok egyet ingyen, mert kilő a haszonból/” Az 1950-es évek államosítási politikája következtében a matkópusztai tanyát el kellett hagyniuk. Soroksáron vettek házat. Itt élt Irénke szüleivel és férjével. Az új élethelyzetben is megmaradt a gyermekkor baba-ajándékozási szokása: „ötven éves voltam, mikor édesanyám egy pillanat alatt meghalt. Ötven éves koromig nem volt egész életemben olyan karácsony, hogy a karácsonyfa alatt ne lett volna 2-3 baba. Mikor édesanyám hirtelen meghalt, attól a pillanattól kezdve meg a férjem vett minden karácsonykor babát”. A babáknak az életút nagy fordulóin is kitüntetett szerepe volt. Férje egy népviseletbe öltözetett babapárral kérte meg a kezét akkor, amikor Irénke egy súlyos kórházi betegségből épült föl: „mindenki azt mondta, meghalok, és nem haltam meg. Akkor örömébe az édesanyám is babát vett, meg a férjem is vette ezt a matyó párost, és egy régi, régi - talán 3 éves lehettem, mikor ezt a kis [fonott] padot csinálták, mint a kosárfonók - és azon ülnek most ezek a babák”. Irénke bár tanítónő szeretett volna lenni, a háború után osztályhelyzete miatt nem tanulhatott tovább. A vasútnál helyezkedett el, ahol „elvégeztem az összes vasúti szakvizsgát, ha most is fütyül a vonat, tudom, hogy mit fütyül: előre, hátra, lassan, megáll, gyors és nyomás, határig, szétkapcsolni”. Pályaválasztását befolyásolta, hogy édesapja is egy ideig a vasútnál dolgozott, nemzetközi járaton volt étteremvezető. Irénke mindvégig megmaradt a vasút szolgálatában. Többféle munkakörben dolgozott, jegypénztárosként ment nyugdíjba. Munkáját szívesen és örömmel végezte: „én minden munkát szerettem, akkor nem maradtam volna ott [ti. a vasútnál]. Nagyon szerettem, épp olyan imádásig szerettem, mint a földet. Ha én egyszer valamit dolgozok, azt lélekkel csinálom”. Munkához, munkahelyhez való jó viszonyát igazolja a Kiváló Dolgozó kitüntetés és számos, a MÁV-tól kapott külföldi jutalomút. Többször járt Bécsben, egy jutalmazás révén a Dunát is végig utazta. Külföldi útjai közül az unokahúgával közös kirándulások emlékezetesek. A neves építészettörténész egyetemi tanárral nyugat-európai körúton (Ausztria, Svájc, Olaszország) vettek részt, és együtt voltak Moldvában is, amelyről húga útikönyvet írt11. Irénke férjével is utazott; 25 éves házassági évfordulójukat egy Leningrádba szervezett utazással ünnepelték meg. Külföldről minden alkalommal babát hozott, nemcsak szuvenír-, hanem játék babát is. Többször elhangzott történet a bécsi útról, amikor a „puppen boltban” egyszerre több babát is vett magának. Büszkén mesélte, hogyan tudott az árukból alkudni. 11 v.ö. CS. TOMPOS Erzsébet - CZELLÁR Katalin 1978. Borítóján Irénke alakja is felfedezhető. 105
