B. Gál Edit – Veres Gábor szerk.: Agria 47. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2011)

Varga Zoltán: A Kárpát-medence filogeográfiája - rövid összegzés

Lajos (1943) fent idézett klasszikus művében , faunánk ősi törzseként" jellemzett. Közülük a legkorábban (f. Miocén) megjelenő fajok egyike az endemikus bánáti csiga {Chilo

stoma banaticum), de a kárpát-medencei elterjedési súlypontúak a Soós által a Pannon beltenger „maradékfajaiként" jellemezett Theodoxus fajok (Th. danubialis, Th. transversalis, Th. praevostianus; molekuláris filogenetikai viszonyaikról lásd: Bunje 2007; Bunje & Lindbergh 2007; Fehér et al. 2007), a termál vizi Melanopsis parreysi, és mellettük sok szélesebb elterjedésű faj, mint pl. Bithynia tentaculata, Valvata piscinalis, V. naticina, Planorbis cornea, Limnaea stagnalis, Vertigo angustior, Clausilia dubia. A levantei rétegekben jelenléte miatt sokáig hasonlóan régi faunaelemünknek vélték a keleti ajtóscsigát (Pomatias rivulare) is (Soós 1943), azonban erről az újabb genetikai vizsgálatok azt valószínűsítik, hogy a medence peremein északi irányba terjedése újabb, posztglaciális eredetű. A Kárpát-medence, bár Európa fiatal kialakulású, az alpi orogenezis által meghatározott részéhez tartozik, bizonyos állatcsoportokban bővelkedik bennszülött 0endemikus) elemekben. Soós Lajos (1943:453) a Kárpát-medence Mollusca-faunájának állatföldrajzi elemzése kapcsán megjegyzi: „Mollusca-faunánk endemizmusa olyan váratlanul magasfokú, amilyen csak a szigetfaimákat szokta jellemezni " (29,16%). Jelentős köztük a kárpáti-erdőiakó endemizmusok száma, mint pl. Speleodiscus triarius, Macrogastra bielzi, Cochlodina cerata, Vestia gulo, V. turgida, Lozekia transsylvanica, Trichia lubomirskii (Fehér et al. 2007). Hasonló a helyzet egyes talajlakó ízeltábú-csoportokban (pl. kaszáspókok - Opilionida: 28%, ikerszelvényesek - Diplopoda, faji szinten: 7,3%, alfaji szinten további 13,5%; vö. Korsós 1994), sőt a röpképtelen rovarcsoportok egyrészében is (pl. csökevényes szárnyú szöcske- és sáska-nemek: Isophya, Poecilimon, Odontopodisma, vö. Kis 1980; futóbogarak, pl. a Morphocarabus alnem szűk elterjedésű fajai: Carabus /M./ obsoletus, C. /MJ zawadskyi, C. /MJ hampe/', az Otiorrhynchus nembe tartozó ormányosok; részletesebben lásd: Varga 2003, 2006). Endemizmusaink jelentős része valamilyen módon kötődik a karsztvidékekhez. Az Erdélyi-szigethegység (Mt. Apuseni) nagytestű, bennszülött Octodrilus földigilisztái kizárólag a hegység déli, karsztos területein fordulnak elő (Csuzdi & Pop 2007; Csuzdi et al. 2010), és alpin-balkáni taxonokkal állnak kapcsolatban. Ezt jól magyarázza az a geológiai összefüggés, mely szeint a fenti terület a Vardar-tömb északra rotálódott lemeztöredéke, amely vulkánikus tevékenység során tovább fragmentálódott, lehetőséget adva vikariáns taxonok kialakulására. Szintén régi relktumok a specializált életmódú barlangi-vízi csigák (pl. a mecseki karsztok bennszülött vak-csigája, a Bythiospeum hungaricum), az ÉszakiKárpátok és a Gömör-Tornai-karszt számos barlangjában több helyi alakra tagolódó Niphargus tatrensis', az Aggteleki-karszt barlangjaiban élő, Frivaldszky Imre által leírt szemcsés vakászka - Mesoniscus graniger, ikerszelvényesek, pl. az 83