B. Gál Edit – Veres Gábor szerk.: Agria 47. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2011)
Kis Katalin: 150 éve született Lányi Ernő
Sehol semmi ingadozás, semmi bizonytalanság - minden ritmusban, tempóban, dinamikus színezésben, összevágó együttműködésben - szabatosság és céltudatos művészi felfogás. " Az előadásban a székesegyház ének- és zenekarát a Dalkör tagjai és a helybéli katonai zenekar tagjai egészítették ki, és még néhány műkedvelő is részt vett. 7 Lányi egri működésének másik fontos területe a zenetanítás volt. Két intézménytípusban is tanított. Szerencsére mindkét iskola évkönyvekben foglalta össze a tanévek eseményeit. Ezekben találhatóak érdekes adatok, melyek rávilágítanak, milyen fontos helyet-szerepet is kapott akkoriban a zeneoktatás a diákok életében. Az első iskola, melyet idézni kell az Egri Angolkisasszonyok Érseki Római Katolikus Előkészítő és Felsőbb Leányiskolája. Sajnos az évkönyvek közül néhány hiányzik, a szóban forgó évekből mindössze négyből tájékozódhatunk. Az első az 1893/94-es esztendő. Itt Lányi még csak heti két órát tartott a bentlakó növendékeknek, az évkönyv a tanítás anyagát sem részletezte. 8 Mégis: az ünnepélyeken már szerepel énekkar, vagy más zenei betét, pl. az október 29-én tartott érseki beiktatási jubileumi ünnepen Lányi-féle népdalfeldolgozás is elhangzott két hangra, valamint egy népdalfeldolgozás „Ragyog a napsugár" címmel kóruson. 9 A következő dokumentum az 1896/97-es évkönyv, amiben a bentlakók heti két zeneórája mellett már szerepel a tanítóképző intézetben tartott heti 4 óra is. 10 Itt már részletesebb tananyagleírás van, s az évzáró ünnepély műsorában is feltűnő, hogy megszaporodtak a zenei betétek, többféle kórus szerepel, kisebbek-nagyobbak egyaránt énekelnek dalcsokrokat, a rendes énekkar pedig Lányi-művet énekel: Aki engem megszeret címmel. Érdekesség az 1898/99-es évkönyvben, hogy az eddigieken túl Lányi új arcát fedezhetjük fel: az érsek beiktatásának 25. évfordulójára rendezett ünnepélyen muzsikált tanártársaival. Mozart Klarinét kvintettjéből játszottak egy tételt, melyben zongorázott, illetve Fuchs: Menuetto és Alla Zingarese című műve szólalt meg zongorán négy kézre, melyben Gondáné úrnő társa volt a zongoránál. 1 1 Az utolsó évkönyv, melyben szerepel a neve az 1900/1901-es évről szól. Itt azt látjuk, hogy ő tanította az éneket és zenét a tanítóképző mindkét osztályában, az éneket a felsőbb leányiskola minden osztályában. 1 2 Ez heti 11 órát jelentett már. 7 Eger, 1892. nov. 2. 8 Angolkisasszonyok... 1893/94-es évkönyv, 18. 9 Angolkisasszonyok... 1893/94-es évkönyv, 37-38. 1 0 Angolkisasszonyok... 1896/97-es évkönyv, 24. 1 1 Angolkisasszonyok... 1898/99-es évkönyv, 66. 1 2 Angolkisasszonyok... 1900/1901-es évkönyv, 29. 416