Veres Gábor szerk.: Agria 46. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2010)

Lisztóczky László: „Fegyvert fogunk mindannyian ha szükség…” Pájer Antal és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc

hanem költői törekvéseik között is rokon vonásokat fedezhetünk föl. Pájer Antal ugyanolyan változást hozott az egyházi, mint Petőfi a világi költészetben: a népiesség motívumkincsével gazdagította kifejezőeszközeit. Életrajzírói „az egyházi költészet Petőfijé"-nek nevezték, aki a vallásos lírában először honosította meg a népies hangot és szemléletet, s ezáltal is közelebb hozta azt a mindennapi élethez. Fokról fokra túllépett a korabeli almanachlíra és az azzal szövetkező - Sujánszky Antal által is képviselt - szakrális költészet életidegenségén, modorosságán, dagályosságán, s eredendő hajlamait követve, egyszerű és természetes hangon, a közvetlen átélés varázsával szólalt meg. Minden korábbinál személyesebb és bensőségesebb, az e világi létdimenzióhoz, a hétköznapokhoz, a magyar hagyományokhoz, a népköltészet formanyelvéhez igazodó Isten-élményével új korszakot nyitott a magyar egyházi lírában. Az ő nyomdokaiba lépett két iljabb kortársa, Tárkányi Béla és Mindszenty Gedeon is. E tény irodalomtörténeti jelentőségét az sem cáfolhatja és semmisítheti meg mindenestül, hogy sem Pájer Antal, sem követői nem léptek túl a tisztes középszeren, meg sem közelítették Petőfi költői nagyságát. 1844 decemberétől - Pyrker érsek hívására - Egerbe költözött, s három és fél éven át a főszékesegyház káplánjaként, mellette 1847 áprilisától az érseki tanítóképző intézet hittanáraként folytatta hivatását. 1848. június 9-én Tiszabábolnára nevezték ki plébánosnak. 1847-ben Egerben jelent meg első kötete, melynek számos verse a költészeti népiesség maradandó hatását illusztrálja. Népi hősöket és életképeket vonultat föl, a népköltészetből ismert műfajokat szólaltat meg például Népdal, Néprománc, Pórfiú, Pórleány, Koldus család és A magyar nóta című költeményeiben. Ezeket az alkotásokat keresztényi részvéttel és szeretettel átitatott szociális érzék, a gazdagok és a szegények Isten előtti egyenlőségének, testvériségének az eszméje hatja át. Leplezetlen rokonszenvet érez a szabályozott életrendből, az „ingmelles" társadalomból kiszorultak és kitaszítottak, a szegények és az elesettek iránt, mely későbbi lírájában még erőteljesebb hangsúlyt kap. Az alsó néposztályokhoz kötötte származása és gyermekkora is. A kor magyar irodalmában elfoglalt helyéről, költői becsvágyáról és jó ízléséről is tanúskodnak azok a költemények, melyeket az időszak neves alkotóihoz intézett. Petőfin kívül verset írt Erdélyi Jánoshoz, Vachott Sándorhoz, Garay Jánoshoz, A nemzet költője címmel Vörösmartyhoz. Korántsem véletlen tehát, hogy falusi és papi magányában is magával ragadták az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eszméi és eseményei. Emlékét lelkipásztorként és költőként is híven őrizte mindhalálig. Itt bemutatandó versei közül a legtöbb régi folyóiratok és egylapos nyomtatványok sárguló lapjain s a kéziratos hagyatékban lappangott, csak a legutóbbi évtizedben bukkant föl a múló idő, a feledés homályából. Ezért a legkevésbé ismerteket és a legszebbeket teljes terjedelmükben idézzük. 399