Veres Gábor szerk.: Agria 46. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2010)
Bihari-Horváth László: Tárgytipológiai kísérlet az észak-magyarországi, „magyaros stílusú” keménycserép dísztányérkultúra bemérésére
eddigi kutatások a magyaros stílus idejét csak hozzávetőlegesen jelölték meg a XIX. század közepétől a XX. század közepéig tartó szűk száz évben, azzal a kitétellel, hogy a stílus virágkora a századforduló évtizedeire esett. Jelen problémafelvető tanulmány sem arra vállalkozik, hogy az eddigi kutatások hiányosságait pótolja, és hogy komplex stílustörténetet írjon - ez a jövőben külön kutatómunka célja és eredménye lehet -, hanem a stílusértelmezésnek csak a dísztányérkultúra szempontjából lényeges sarokpontjait jelöli ki. Először is meg kell állapítani, hogy már maga a stíluselnevezés is félrevezető a keménycserép dísztányérok, illetve a parasztságnak gyártott számos egyéb dísz- és használati tárgy tekintetében. Ugyanis a dísztányérok stílusa - bár a kezdetektől „magyaros" jelzővel illették - nem kifejezetten a „nemzeti" kultúrából, hanem annak inkább csak egy rétegéből, a hagyományos népi kultúrából táplálkozott. Az elnevezést a névadás idejének - a romantika korának - azon stílusértelmező gyakorlatával magyarázhatjuk, ami a „népi" fogalmát a „nemzetiével" azonosította. 2 8 A jelenlegi elnevezés tehát egyértelműen anakronisztikus, de egy új, szűkítő értelmű elnevezés bevezetése sem könnyítené meg a stílus bemérését, mert elirányítaná a figyelmet arról, hogy a stílus - mint gyűjtőstílus - egyébként kétségtelenül összetett volt, a népitől eltérő (többnyire historizáló) díszítőelemeket is magába foglalt, sőt továbbfejlesztette, bizonyos esetekben (főként a Zsolnay-kerámiákon) pedig a népi elemekkel kombinálta azokat, és ezzel mintegy a hazai szecesszió irányzatához kapcsolódott. 2 9 Mindenképpen különbséget kell tehát tenni a magyaros stílus egyes stíluságai között. Elkülöníthető ugyanis egy jellegzetesen csak a paraszti díszítőművészetre épülő népi stíluság, melynek tárgyai kifejezetten a parasztság esztétikai igényeit voltak hivatva kielégíteni. Ennek a stíluságnak több stíluscsoportja (stílusterülete) is kialakult, melyek közül a dísztányérkultúra tekintetében az ÉszakM agyarországi régió stíluscsoportját tekinthetjük központinak, minekutána innen került ki messze a legtöbb népi ornamentikájú tányér. Ugyanakkor a stíluscsoporton belül - kezdetben a festőmesterek gyárak közti fluktuációja, 3 0 később a mintakönyvek megjelenése, végül pedig a levonós díszítőtechnika terjedése miatt - lokális stílusok nem alakulhattak ki. 3 1 Stilisztikailag nem különíthető el például az apátfalvi, 2 8 Továbbá érdemes megjegyezni, hogy a magyaros jelző korabeli használata az adott stílusban készült tárgyak jelentős exportja (vö. KATONA Imre 1978. 118.) miatt is praktikus lehetett, hiszen a külföldi piac számára egyértelművé tette e népies tárgyak nemzeti eredetét. Ugyanez a jelző a magyar piacon a díszkerámia hazai származását hivatott nyomatékosítani a - külföldi kerámiaimport ellenében kifejtett - iparvédelem céljával. 2 9 Vö. MOLNÁR László 1969. 234. 3 0 MOLNÁR László 1967. 248., vö. KATONA Imre 1978. 131. 3 1 Molnár László ezzel ellentétes véleményt fogalmaz meg, és külön ismerteti az „apátfalvi stílust" (vö. MOLNÁR László 1966b. 227., vö. GY. GÖMÖRI Ilona 2005. 227-228.) 313
