Veres Gábor szerk.: Agria 46. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2010)

Gy. Gömöri Ilona: Az aratás szokásai, az aratóünnepek funkcióváltásai Dél-Hevesben

idénymunkát vállalni. Dél-Hevesből a megyén belül Tarnamérára, Hatvanba és Gyöngyösre, a megyén kívül Szolnok megyébe, valamint Fehér és Baranya megyékbe szegődtek summásbandák. Tarnaőrsről általában három, de néha több banda indult el tavasszal. Egy banda 35-40 főből állt. 1924-ben 20 pár arató szegődött Jurenák Lajos PusztakutTenyői Gazdaságága, Pusztaszenttamásra 1935-ben 34 pár." Boconádról a Fehér megyei Csalapusztára, Kisköréről legtöbben Baranya megyébe szerződtek. Gyakori volt, hogy fiatal lányok kerültek el így több hónapra a szülői háztól, de keresményük sokat javított családjuk helyzetén. Négy hónap alatt fejenként 10 mázsa búzát kerestek. A summások szerződtetését a pallér végezte, aki a községháza előtt kidoboltatta a hírt, a községházán megkötötték a szerződést. A summás időszak 6 hónapig tartott, tavasztól november végéig, míg az utolsó munkát, a kukoricatörést el nem végezték. Az utazás vasúton történt, melyet az uradalom fizetett. A fizetség az 1930-as évek végén havonta 2,5 mázsa búza, 4 pengő, 4 kg szalonna és liszt volt. Jelentős számú munkaerőt foglalkoztatott a Monori Magtermeltető Vállalat, ahová főként Kisköréről, de Hevesről is sokan álltak summásnak. Az aratáshoz fűződő szokások elterjedésében nagy jelentőséget tulajdoníthatunk a summásoknak. Nagygazdák és részes aratók A módosabb, 10-50 holdas parasztgazdaságok Átányon, Kömlőn, Tarnabodon, Tarnaszentmiklóson és Tiszanánán a legjellemzőbbek. A nagygazdák részes aratókat fogadtak, akik a megállapodás szerinti aratórészért dolgoztak. Általában 10 holdra fogadtak egy vagy két aratópárt. „A gazdák már májusban aratási egyezséget kötöttek és a jó aratót meg is becsülték. Az egyezségbe bekerült az aratópálinka, az aratási szalonna, és a harmados kukorica. Tették ezt azért, mert azt szerették, ha jó arató akasztja majd búzájukba a kaszát. Az aratni akaró, pedig tudta, hogy nincs gondolkodási idő, ha elhalasztja a kínálkozó alkalmat, családja kenyér nélkül marad!"

1

2 Az 1940-es évek végén a részes arató és a gazda megállapodása így zajlott: „Hetedébe meg az ebéd... " Ez azt jelentette, hogy minden hetedik kereszt az arató családé, és a gazda felesége által főzött ebédet ették, amit kiszállítottak minden délben. „Annyi bablevest életünkben nem ettünk" emlékeznek a háború utáni szegénység időszakára, amikor csak bab és krumpli került az aratóknak is. Az arató1

1 BALOGH József 1977. 1

2 NEUFELD József 2005. 150. 278