Veres Gábor szerk.: Agria 45. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2009)
Szalainé Király Júlia: Gárdonyi Géza a Nyugatban
tűz ütött ki, s ez a szerencsétlenség, valamint egy grófnénál tett látogatás Móriczot arra késztette, hogy elgondolkodjon. Az Eletem regénye 1 1 című művében így ír indítékairól: „Pontban öt órakor csöngettem be a Múzeum körúton egy öreg házban, a Nemzeti Múzeummal szemben, egy elnyűtt, emeleti öreg folyosón, a lakásába. Nem volt valami grófias az épület, csak a hely. Ma már új palota van a helyén. A grófié rövidlátó volt s lornyonnal nézett meg. Kicsit hervadásnak indult, kicsit komikus komolyság volt, sietve beszélt, s egyéni humora kizárta, hogy más is humorosan beszéljen vele. Lornyonnal nézett meg s már ez mulatságos volt: - Mondja, Móricz - s nem a bemutatkozáskor szólított meg, hanem jóval később s váratlanul fordulva hozzám. A bemutatkozáskor úgy tett, mintha már régi ismerősök volnánk, akivel nem kell különösebben foglalkozni, az ember csak észreveszi, hogy ez is itt van. De megkereste a pillanatot, mikor valakivel beszélgetve, a beszélgetést megszakítja s odafordult, mintha csak éppen valami ötletet akarna közölni: - Mondja, Móricz, magáról senki se tud semmit, magát senki sem ismeri? - Én mondtam, hogy maga az én vidékemre való, az írásaiban egészen szatmári szavakat találok - s hirtelen a társasághoz fordult. - Tudják, kérem, az ököritói tűzvészt a főszolgabíró ostobasága idézte elő, részeg volt, s megengedte, hogy a csűr kapuját beszegezzék a parasztok... Logikus volt, hogy Szatmár megyéről az ököritói tűzvész jutott eszébe. Pár nappal azelőtt volt a borzalmas szerencsétlenség, háromszáznál többen égtek oda a beszegezett csűrbe egy táncmulatságon. - Az alispán is ilyen marhaságokat csinál, ott vonaglanak a szegény nyomorultak az utcán, és ő lemondja a Mentőegyesület ajánlkozását, hogy itt már nincsen szükség csak temetésre... A legnagyobb elégtétellel hallgattam. Úgy beszélt, mint aki nem olvas újságot, de minden fontos dolgot a szereplőktől tud. A döntő hatóságoktól. Talán a belügyminiszter volt nála az este vacsorán, s az mondta. Az egész előadása valóban olyan volt, mint a saját körében egy falusi papnéé. Válogatatlan szavakkal, az érzés és indulat rohaméiban idegessé válva s kapkodva és bugyborékolva. Az összes hatóságokat leszamarazza, részegek, ostobák. Mint akinek joga van ezen a nyelven beszélni, ahogy a papnénak joga van a kurátort és kisbírót, főleg távollétükben lehordani. Megmondja neki akkor is a véleményét, ha jelen van, de akkor mégis megadja a formáját, nem szidalmaz, hanem oktat. Elővettem a noteszemet s jegyezni kezdtem. - Mit ír? 1 1 MÓRICZ Zsigmond 2006. 401
