Veres Gábor szerk.: Agria 45. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2009)

Szalainé Király Júlia: Gárdonyi Géza a Nyugatban

- Ezt az ököritói tüzet. írni fogok erről az Ököritóról. A Nyugat legközelebbi számába még talán be lehet szorítani. A grófnő mintha kissé megdöbbenve nézne rám. Az ököritói tűzről azonnal megírtam a cikket s másnap át is adtam a Nyugatnak." A cikkben a felelősség kérdését boncolgatja, s nem csak a társadalom és az államapparátus felelősségéről beszél, hanem a parasztot megfestő művészeket köztük Gárdonyit - is elmarasztalja. „A kik a magyar parasztot megírták Szentjóbi Szabó Lászlótól Gárdonyi Gézáig, azok mind ugyanabból a szögből nézték a szegény embert. A jólelkű úr szemével, akinek tetszik ez a nála primitívebb emberállat, a kit meg lehet figyelni, lehet kedveln i s bármikor ott lehet hagyni a faképnél: de nem lehet szeretni és gyűlölni, nem lehet vele érezni, mert hisz annyira alattuk áll rang, mód és műveltség dolgában, hogy nem is juthat eszébe senki írónak, hogy egyenrangúnak érezze magát velük. Ezért látják csak a külsejét a parasztnak. Csokonait s Jókait közelebb viszi hozzájuk valami rokonanyag, a mi az ő lelkükben közös volt a magyar paraszttal: mindeniknél a humor képessége volt ez s Csokonainál élesebben, keményebben, durvábban, életteljesebben csendül ez a humor, Jókainál lágyabban, melegebben, színesebben, művésziesebben, de az eredeti tőből fakadtan. Csupáncsak egy írónk van, a ki teljesen, keresztül-kasul ismeri, érti, méltányolja s egészen magához valónak veszi a parasztot: Arany János. A magyar paraszt igen gazdag anyag, a minek fő oka minden bizonnyal az ősisége. Ha idegen ember kerül közéjük s csak látja őket, csak beszél velük, de semmi anyagi érdek nem hozza igazi viszonyba velük, akkor egészen a sablonos magyar parasztirodalom szemével látja őket: csupa daliásság, okosság, kedves magabizottság, remek humor, hatalmas tréfaképesség, erős munkabírás, úri mulatni tudás és csupa tetsző, szeretni, dicsérni való tulajdonság ékesíti őket. De ha úgy esik, hogy érdek, anyagi érdek, pénzkérdés hozza össze az idegent evvel a paraszttal, kellemetlenül és dühösen veszi észre, hogy ravasz, komisz, telhetetlen a paraszt, se istent, se embert nem ismer, s ezen a nyomon elindulva látja, hogy durva, szabadszájú, oktalanul makacs, megátalkodott, okos szóra nem hallgat, a mellett lomha, rendes munkára nem való, s fajtalan, lelketlen... És örül, ha végül ép bőrrel szabadul közülök. Hol már az igazság! Bizonnyal valahol középen. Mindezek az erények s ezek a bűnök meg vannak a magyar népben, s részben a történelmi osztály, a nemesség hagyatéka nála, részben a világ minden pórnépével közösek és a nagy szegénységből s az élet nyomorúságából fejlettek. És a kultúra hozta, a kultúra a táncrendet. Ez a nyomtatott papírlap jelzi legtisztábban, mi történt hát a néppel? Az hogy bizonyos kultúrigényekre tett szert, de semmi kultúrmunka képességre. A föld jövedelmét semmivel sem tudták növelni, de a személyi kiadások horribilis módon felszöktek. Nem faekével szántanak ugyan, de nem is haladnak egy lépést sem Hollandia földművelése felé. A maguk szőtte 402