Veres Gábor szerk.: Agria 45. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2009)

Lisztóczky László: A tavaszi hadjárat krónikása: Zalár József pályaképe

főváros nem szíve többé a hazának, „mely szent nevére büszkén földobog". A Ki a szabadba! címűben idegennek, sivárnak ítéli a városi életet, a természet ölébe, a „szép mezei élet", a „verőfényes tájak" világába vágyakozik: Ki a szabadba! Kedves rónaföldem, Édes szép alföld, megyek már, megyek! Keserű szívvel, félig összetörten Hajtom kebledre lankadt fejemet. Le nem tép innen többé semmi végzet, Hív gyermekedként itt élek-halok... Vidíts, vidíts fel, oh szelíd természet! Ég, föld jókedvű, ha te akarod. A róna című dal egyszerűségével, közvetlenségével, eszköztelenségével, a „semmi" varázsát esztétikummá lényegítő eredetiségével ragad meg: Hogyne volna szép a róna, Hogyne volna, mikor az! Öreg daru, ifjú gólya Mind azt mondja: biz igaz! Szép vagy, szép vagy! El kell hinni. Dobog a szív, hogyha lát: Ég... föld... aztán semmi, semmi... Legföljebb még délibáb.

2

6 Az egyszerűség, a természetesség naiv és tiszta bája hatja át Virág és madár című versét is. Az érzékeket összezavaró, szinesztéziás záróképe a kortárs Baudelaire Kapcsolatok című költeményét juttatja eszünkbe, melyben - Szabó Lőrinc szavaival - „egymásba csendül a szín és a hang s az illat": Ha virág kell, ott a mező! Ha madár kell, ott az erdő! Mind a kettő kell énnekem, Mind a kettőt úgy szeretem. Erdő, mező egymás mellett. Nem tudom, hogy hova menjek. 2

6 A verset gyűjteményes kötetében Rónaságon címmel közölte. 380