Petercsák Tivadar – Veres Gábor szerk.: Agria 44. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2008)
Vincze Dániel: A Habsburgok keleti diplomáciája az 1552-es hadjárat előestéjén. Alternatívák és történelmi felelősség a török támadás megelőzésével kapcsolatosan
Az oszmánok és a Habsburgok hadi helyzetét vizsgálva több hasonlóságot is felfedezhetünk a két fél között. Mindkét birodalom ugyanis keletről és nyugatról is egyaránt - önmagához mérten - erős ellenfelekkel volt körülvéve, akikkel kisebb-nagyobb megszakításoktól eltekintve állandó harcban állt. V. Károlyt és Ferdinándot nyugatról a franciák, keletről pedig az oszmánok fogták közre, míg a törököknek európai részről a Habsburgokkal, keletről pedig a Szafavidákkal kellett farkasszemet néznie. A kettejük közti különbség csupán abban állt, hogy amíg Franciaország - mint azt a későbbiekben látni fogjuk - élénken együttműködött Sztambullal legnagyobb ellenfelével szemben - addig a Habsburgok és a perzsák között csupán halovány, lényegi eredményt nem hozó diplomáciai tapogatózások alakultak ki. 3 7 E mellett további hasonlóságként említhető még meg, hogy mindkét nagyhatalom igyekezett a saját érdekszférájában megteremteni és legalizálni önmaga elsőségét, és kivívni a vezető szerepet - míg V. Károly a „monarchia universalis" eszméjét hirdette, addig a törökök a Perzsia elleni hadjáratokat azzal igyekeztek igazolni, hogy keleti szomszédaik hitetlenek, illetve 3 8 lázadók, akik elvonják erőiket a legfőbb céltól, a pogány nyugat elleni küzdelemtől. 3 9 Érdekességképpen meg kell jegyezni, hogy a Szafavidák I. Tahmaszp sah uralkodása alatt a törökökhöz hasonlóan szintén kiemelt jelentőségűnek tulajdonították a keresztények elleni harcot, aminek eredményeképp 1540-1554 között négy alkalommal is véres hadjáratot indított a velük szomszédos, keresztény Grúzia ellen. 4 0 Az Oszmánok vezető szerepét Szulejmán apja és elődje, I. Szelim (1512-1520) alapozta meg, aki miután 1514-ben nagy győzelmet aratott a Szafavidákon, elfoglaltámadása", az 1514-1555 közt zajló eseményeket pedig az „Oszmánok offenzívája" jelzővel illeti. ALLOUCHE, Adel 1983. A közelmúltban a kapcsolódó szakirodalomban felbukkant egy új periódus elnevezése is, az 1555-1578 közti időszaké, amelyet a „politikai ideológiák harcaként" definiált Nyitrai István. NYITRAI István 2003. 3 7 Ennek háttereként négy fő ok nevezhető meg: a kérdéses államok közti távolság, a szövetségesek egymással szembeni bizalmatlansága, a partnerek gyakorlati együttműködésének hiánya és az oszmánok intenzív fellépése a diplomáciai kapcsolatok kialakításával szemben. A két birodalom közti földrajzi távolsággal kapcsolatban meg kell említeni például, hogy Iszmail sah követének, Maronita Péternek hat évre volt szüksége ahhoz, hogy eljusson II. Lajos magyar királyhoz és V. Károlyhoz, visszatérésekor azonban uralkodója már rég halott volt, és elmúlt az alkalom egy tervezett támadás összehangolására is. A másik jelentős akadályt az jelentette, hogy az érintett felek állandóan a másikat szerették volna a törökök elleni támadásra felbiztatni, hogy lehetőséget kapjanak saját magánakcióik véghezvitelére, vagy belső problémáik megoldására. FODOR Pál 2004. 23-24. 3 8 A két állam között ugyanis vallási ellentétek is feszültek: míg a szunnita Oszmán Birodalomban az 1540-es évektől kezdve az az ideológia kezdett elterjedni, amely a szultánt azonosította a kalifával, addig a síita Perzsiában Iszmail az ún „tizenkettes síizmust" tette államvallássá, és magát a Szafavi dervisrend misztikus vezetőjének (pír) nyilvánította. ÁGOSTON Gábor 2003. 1-2. 10-11. 3 9 U.o. 4 0 KHANBAGHI, Aptin 2006. 96. 89
