Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

Kemecsi Lajos: Szánok a Gerecsében

ták, amelyet az egyik talp felívelő orrához erősítettek. A szánkó másik orrára kötelet kötöttek, melyet vállon átvetve húztak. Az ölfát, a lábakat összekötő eplények végébe állított rakoncák közé rakodták. A gyalogszán alkatrészeinek elkészítéséhez rendszerint kőrisfát használtak.

4 Méretében tért el az erdőmunkások által használt gyalogszántól a kisebb, kéziszánkó. A kis szánkók hossza 1-1,2 méter. A két keskeny vasalatlan talp között a távolság elöl kisebb, csak 30-50 cm, míg hátul 40-55 cm. A talpak magassága 5-6 cm, ebbe vésték bele a négy lábat. A talpak és az eplények között 12-18 cm a távolság. Az eplények végébe fúrt lyukakba különböző hosszúságú rakoncát állítottak. A talpak orra enyhe ívben végződött. Az egyik típusnál a talpakat elöl is összekötötte egy húzófa. Más szánoknál - az erdei gyalogszánhoz hasonlóan - a húzó rudat az egyik talp ívéhez erősítették. Ezeket a szánokat csak télen, havon használták a ház körüli kisebb terhek szállítására. Nem csak tűzifát, hanem deszkát téve az eplényekre mást is, trágyát, követ stb. is szállítottak rajta. Az ÉszakDunántúlon nem terjedt el a láb nélküli gyalogszánok használata. A fentiekben leírt gyalogszánok szerkezetükben, méretükben és használatuk módjában is hasonlítanak a magyar nyelvterület más vidékein ismereteshez. Nincs lényeges szerkezeti különbség a Dunántúl más vidékén,

5 ÉszakMagyarországon

6 vagy Szentendre szigetén,

7 Kelet-Magyarországon

8 használatos, és az általam vizsgált területen elterjedt gyalogszánkók között. A szlovák gyalogszánok egyes típusai is hasonlóak és az ausztriai Mühlviertelben használatos kéziszánok között is szerepelnek ilyen, az udvarban végzett munkáknál alkalmazott kis járművek.

9 A magyar nyelvterületen ismeretes ölfahordó nyári szánok egyik jellegzetes típusa a román szánkó. Szerkezetét, elkészítését és használatát Erdélyi Zoltán

10 írja le alapos tanulmányában. Az eszköz jellegzetessége az elején félkörben visszahajló káva, s a rögzítő járomszerkezet. A szánkótípus elterjesztésében, elsőnek román erdőmunkások, illetve a készítést és a használatot tőlük átvevő Börzsöny vidéki falvak erdőmunkásai játszották a fő szerepet. Erdélyi Zoltán kutatásai szerint a szánkótípus ismert az ország más vidékein is. Az észak-dunántúli területen Visegrád környékén volt használatban. A Vértes hegység erdészeteiben akkor vált ismertté - az 1930-as években - mikor a bernecebaráti és kemencéi erdei idénymunkások alkalmazták.

11 4 Vö. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1989. 359-361. 5 VAJKAI Aurél 1959. 120. 6 PALÁDI-KOVÁCS Attila 1982. 73., 1984. 150., 1989. 360.; PETERCSÁK Tivadar 1981. 52. 7 GRÁFIK Imre 1971. 60. 8 FARKAS József 1992. 149. 9 BARAN L. 1973. 68-75.; BOCKHORN O. 1973. 64-65. 10 ERDÉLYI Zoltán 1958. 390-408. 11 ERDÉLYI Zoltán 1958. 399. 86