Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)
Bodó Sándor: A hatvan éves Petercsák Tivadar köszöntése
Tudományos érdeklődése az egyetemi évek alatt irányult igazán a néprajztudomány felé. Sárospataki és szerencsi évei alatt főként a zempléni hegyvidék és az abaúji Hegyköz falvainak anyagi kultúráját kutatta. Részletesen feldolgozta egy hegyközi falu középhegységi állattartásának változását. A Miskolcon megjelenő Borsodi kismonográfia-sorozatban publikálta 1978-ban az abaúji Hegyköz, mint néprajzi tájegység jellemzőit, s külön figyelmet szentelt az állattartás történeti-néprajzi sajátosságainak. A hegyközi szarvasmarhatartás adta a témáját sikeresen megvédett egyetemi doktori disszertációjának, amely 1983-ban jelent meg. Vizsgálta ugyanebben az időszakban a Zempléni-hegységben működött vándoriparosok (drótosok, ablakosok és mások) kérdését, s eredményeit széles körben elismert tanulmányban közölte az Ethnographia 1973-as kötetében. Témaérzékenységét jól mutatja, hogy a „főcsapásként" kezelt szakterületei mellett nem hagyta veszni azokat az ismereteit, amelyeket például a sátoraljaújhelyi bútorkészítő központ festett asztalosmunkáiról, a karcagi kertközösségekről, vagy a teknővájó cigányokról megszerzett. De fontos eredményekként tartja számon a tudományos közvélemény többek között a szerencsi múzeum milliós nagyságú (fontos kultúrtörténeti értékkel bíró) képeslap gyűjteményét feldolgozó és bemutató, 1994-ben megjelent gazdagon illusztrált könyvét éppúgy, mint az ugyancsak széles körben elismerést kivívott „Heves megye népművészete" kötetet. A jubiláns éveken át vezetője volt annak a tudományos programnak, amely a tárgyalkotó népművészet helyi hagyományait és annak mai továbbélését vizsgálta. A „Népművészeti örökségünk" sorozatban 2005-ben megjelent hatszáz oldalas könyvnek több fejezetét írta és szerkesztette. Petercsák Tivadar tudományos munkásságának terrénuma, téma-szerelme azonban mindenekelőtt az erdő. Nem nehéz belátni, hogy aki gyermekkorában olyan üdítően zöld lombú erdőségekkel övezett lakóhelyen élt, mint amilyen a hegyközi Filkeháza, együtt él gondolatban az erdővel. A havas hegyoldalak jeges szél fútta hajladozó lombtalan fái éppoly kedvesek neki, mint a tavaszi rügyfakadás, a nyári gazdag lombkoronák, s az őszi erdei falevelek színorgiája. Nem csoda tehát, hogy egész kutatói életútját végigkíséri a paraszti erdőhasználat és az erdő gazdaságtörténeti vonatkozásainak vizsgálata. Az Északi-középhegység több kistáján kutatta az erdő szerepét és jelentőségét a parasztgazdaságok életében, a népi erdőbirtoklás, valamint az erdő termékeivel való kereskedelem hagyományos formáit. Kutatási eredményeit összegezte az 1990-ben elkészült „Az erdő az Északi-középhegység paraszti gazdálkodásában (XVIII-XX. század)" című kandidátusi disszertációjában, amely a védést követően jelent meg 1992-ben önálló kötetben. A népi erdőgazdálkodás kutatását kiterjesztette a Kárpát-medence területére, s e témáról alapos tanulmányt készített a Magyar Néprajz sorozat II., Gazdálkodás kötete számára. Az erdők történeti-néprajzi vizsgálata fordította figyelmét a tradicionális gazdasági közösségek felé. E témakörben első tanulmányát 1979-ben publikálta 7
