Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

Bodó Sándor: A hatvan éves Petercsák Tivadar köszöntése

„Közbirtokosságok, legeltetési társulatok a Hegyközben" címmel. 1979 és 2007 között Petercsák Tivadar közel negyven olyan tanulmányt közölt, köztük 1989ben a Palócföld erdőhasználatáról készült terjedelmes könyv-fejezetet, majd 2003-ban egy monografikus igényű kötetet a Heves megyei nemesi és paraszti közbirtokosságokról, amelyek megelőztek-elokészítették a Magyar Tudományos Akadémia doktora cím elnyerésére benyújtott disszertációját (A közbirtokosság. Az erdő- és legelőközösségek történeti formái Észak-Magyarországon). A több évtizedes tudatos anyaggyűjtés és a történeti-néprajzi tanulmányok-kötetek révén készült fel a közbirtokosság, a gazdasági közösségek regionális történeti formáinak megfogalmazására. Akadémiai doktori disszertációjában arra keres választ, hogy miként szerveződtek és működtek Észak-Magyarországon azok a nemesi és jobbágy-paraszti tulajdonosi társulások, közösségek, amelyek a feudalizmus kora óta szokásjog alapján, később törvények által szabályozottan önálló rendelkezési joggal szervezték a mezővárosok és falvak erdőinek, legelőinek, olykor halászó vizeinek használatát. Altalános elismerést váltott ki az, ahogyan az agrártörténész módszertani arzenálját alkalmazva saját terepgyűjtésének, könyvészeti adatoknak és a tudományos kutatás figyelmébe emelt archivális források kiaknázásán alapuló ismereteknek az összegezésével jutott vaskos kötetében jelentős új eredményekre. A disszertációban bemutatja Petercsák Tivadar a gazdasági közösségek jellegzetes történeti formáit, megalakulásuk körülményeit, szervezeti kereteit, a lokális hagyományok továbbélését s a közösségek rendszeres kapcsolatát a helyi önkormányzatokkal, a vármegyei és állami hatóságokkal. A kötetben szereplő esettanulmányai dokumentálják, hogy bár a polgári korszak törvénykezése a közbirtokosság intézményének egységesülését szolgálta, az intézmény mégsem vált uniformizálttá, s ezek a szervezetek konzerválták a lokális közösségekben kialakult társadalmi rétegződést. Az értekezésnek emellett aktualitása van napjainkra nézve is, hiszen a XX. század utolsó évtizedében újjászerveződtek olyan helyi gazdasági közösségek, amelyek számára a történeti tapasztalatok példát adhatnak a jelenkori agrárgazdaság szervezeti kereteinek megújításához. Szakmai és társadalmi elismertségét több vezetői feladat és tagság jelzi. Részt vesz az MTA Néprajzi Bizottsága, a Magyar Néprajzi Társaság választmánya munkájában. Vezeti az MTA Miskolci Akadémiai Bizottság szakági bizottságát. Elnöke az Eger Vára Barátai Körének. Tevékenységének számos elismerés adott nyomatékot - köztük a Gunda Béla-díj (1985), a Móra Ferenc-díj (1997), Eger város „Pro Cultura Agriae" díja (1999), a „Heves megyéért" kitüntetés (2000), Györffy István-díj (2007) - amelyek mindig további feladatok vállalására sarkallták. A szorgos és lankadatlan munkakedvet mutatja az is, hogy 1989-től mindmáig általános néprajzi ismereteket oktat az Eszterházy Károly Főiskolán, ahol 1995 óta címzetes főiskolai tanár. 8