Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

Viga Gyula: Zemplén mezőgazdálkodásának néprajzi jellegéhez

A zempléni falvakban a gyümölcs fogyasztásának két forrása volt: a vadon termő gyümölcsfák és a házi gyümölcsös kertek kistájanként eltérő, komplementer jellegű termése. A magasabb térszíneken a gyümölcs olykor be sem érik, az értékesebb fajták telepítése nem megszokott. Számos régi fajta maradt fent - főleg almák, körték, szilvafélék, de fontos szerep jutott az állományban a diófák termésének is. Sokfelé a szőlőültetvényekben közönséges volt a gyümölcsfák jelenléte. A portákon levő gyümölcsfaállomány gyakran csak a kertek végét foglalta el, vagy - pl. sűrű szilvás-sövényként - akár a kerítést helyettesítette. A fákat alig gondozták, nem metszették, legfeljebb ritkították, nem rendezték sorokba, s nem is permetezték. Intenzívebb gyümölcsészet a folyóvölgyekre futó oldalakon honosodott meg, részben a filoxéra-vész után, a XIX-XX. század fordulójától, részben pedig - párhuzamosan a közös- és a magángazdaságokban - a termelőszövetkezeti időszakban, az 1960-as évektől. AXVIII-XIX. században is jelentős volt viszont Tokaj-Hegyalj a Bodrog menti településeinek és a Meződűlő falvainak gyümölcstermelése: mindkettő számottevő kereskedelem szolgálatában állt.

21 Az állattartás és pásztorkodás néhány jellemzője A történeti-néprajzi kutatások eredményei alapján egyértelműen megállapítható, hogy a mai Magyarország középhegységi területein az elmúlt századokban erdei pásztorkodás folyt, jellemzően a lombos erdők előterei, ritkásai és tisztásai biztosították az állatállomány nyári takarmánybázisát. A sertések és a juhok téli legeltetése révén is ezek a térségek hasznosultak, kiegészülve a tölgy-, ritkábban a bükkerdők makkjával, valamint a lombtakarmánnyal, az erdei rétek és füvek begyűjtött szénafüvével, és a falevéllel való almozás régies eljárásmódjával az istállózó tartásmódban. Ez a domb- és hegyvidéki zóna peremterületein és a folyóvölgyekben a síkvidéki legeltetés jelenségeivel bővült ki, a kettő azonban gyakran együtt volt kimutatható - a takarmánybázis éves ciklusainak megfelelően - az egyes kistájak állattartó tradíciójában.

22 Az oldalakon, hátságokon húzódó réteken ma is tanúk azok a hagyásfák, vadon termő gyümölcsfák, amelyek a jószágnak enyhet, a pásztornak némi gyümölcsöt nyújtottak. A földesurak már a XVI. századtól kezdődően igyekeztek korlátozni az erdőt károsító legeltetést, de csak a XVIII. századtól vált általánossá, hogy a legeltetés21 FRISNYÁK Sándor 1985. 115., 124. 22 Összegzőén: PALÁDI-KOVÁCS Attila 1965. 42.; SZABADFALVI József 1970. 30-31.; PETERCSÁK Tivadar 1992. 101-114. 78