Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

Viga Gyula: Zemplén mezőgazdálkodásának néprajzi jellegéhez

művelésbe vonták az arra még alkalmas területeiket. Ennek eszköze általánosan az irtás volt, ami - hasonlóan a Kárpát-medence és Európa más tájaihoz - nem csupán a mezőgazdasági területek kiterjesztésének eszköze, de a feudáliskor földtulajdonlásának jellemző státusa, és a jobbágy-paraszti földművelés technikájának sajátos formája is volt. A hegyvidéki tájakon a XX. század második felében művelt szántóknak és réteknek csak mintegy fele tartozott a telki állományhoz, a többi irtásföld volt.

7 Falvaink a határukat nyomásos rendszerben művelték: a XVIII. század folyamán a kétnyomásos határhasználatot Zemplénben mindenütt felváltotta a háromnyomás. (A Hegyközben az első világháborúig az előbbi rendben gazdálkodtak. Tájunkon Baskó, Árka és Mikóháza őrizte meg legtovább a régiesebb formát.) A háromnyomás pihentetés, vagyis ugar nélküli változata néhány településen megérte a közös gazdálkodás bevezetését: vetéskényszer működött őszi, tavaszi és kapás(takarmány) fordulók cserélésével. A legeltetett ugart a fejlettebb falvakban a XIX-XX. század fordulóján а fekete ugar váltotta fel, majd a két háború után terjedt el a hármas forgó használata. Az erdővidéken, ahol irtásföldek voltak, parlagolásos szabad gazdálkodás folyt (Mogyoróska, Háromhuta, Hollóháza, Nagybózsva, Kishuta, Nagyhuta, Alsóregmec, Széphalom). Nem estek a nyomásokba az olyan szabad földek sem, mint a káposztáskertek, kenderföld stb.

8 A meredek lejtőkről az esővíz és a hólé könnyen lehordta a trágyát és a termőréteget, a talajerő utánpótlása fontos feladat volt. Az istállótrágyát nem ritkán batyuzó lepedőben (ponyus), emberi erővel szállították fel a meredek lejtőkön. Ismert volt a soványabb területek juhokkal való kosarazása: a mozgatható oldalú építményt 10-20 naponként telepítették új helyre. A meredek oldalakat lépcsősen (grádicsosan) művelték, amelyek között füves sáv védte a talajt a víz pusztító hatásától. A munka során a földből kifordított köveket a föld végén csomókba rakták, vagy az utakra hordták. A fentiek szerint alakított hegyoldali szántók jellegzetes külsőt kölcsönöztek a falutelepüléseknek. Bizonyára a terület jellege és elzártsága, a mostoha feltételekből fakadó primitív termesztési mód a magyarázat arra is, hogy a zempléni falvakban számos régies növény művelésének hagyománya él, s számos régies munkaeszköz a XX. század derekáig őrizte a hegyvidéki falvak tradicionális földművelésének emlékét. Az ún. háromrészes kerülő faeke - aszimmetrikus vassal - az 1950-es években még fellelhető volt. A félfaekék még tovább fennmaradtak. A közeli földekre V-alakú, fából készült, ún. ekelóra. helyezve húzatták ki az ekét. A lejtők és a kisebb földterületek rögét kétágú vagy águskapa fokával törték, a szántókét pedig a szögletes formájú, vasfogú boronákkal. A szőlők meredek partjait órtóka (ortóka7

IKVAI Nándor 1981.38. 8 BALASSA Iván 1964. 33.; IKVAI Nándor 1967. 27.; MÁRKUS Mihály 1999. 74