Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

Szulovszky János: Kéményseprők – képeslapokon

don a nemzetiségét sem tudhatjuk pontosan, ugyanis a Kristóf keresztnév egyaránt beleillik mind az olasz, mind a német névadási gyakorlatba, sőt, mivel Szent Kristóf az útonjárók védőszentje -se foglalkozás eleinte igencsak azzal járt -, éppen ezért még a keresztnév is könnyen lehet ragadvány. Keraus valószínűleg akkor már hosszabb ideje űzhette Sopronban - és feltehetően a környékén is - az iparát. A Polgárkönyv bejegyzése meglehetősen szűkszavú, és sajnos mindezidáig más forrásból sem sikerült róla többet megtudni. Mindenesetre az a tény, hogy az egyik legfejlettebb városunk polgárává fogadta, azt sejteti, úgy-ahogy, de elfogadták a kéményseprést tisztes megélhetést nyújtó mesterségként. Bár meglehet, ez nem annyira a szakma, mint inkább Keraus személyének az érdeme. A meglévő fenntartásokat jelzi (valamint azt, hogy Kehraus már nem tartózkodott a városban), hogy 1594-ben egy meg nem nevezett kéményseprő arról panaszkodott, foglalkozása miatt nem kap polgárjogot Sopronban.

2 Ahogy külföldön, úgy Magyarországon is sokáig meglehetősen lebecsülték e mesterséget. A szakma presztízse akkor kezdett emelkedni, amint lehetőséget kaptak céh alapítására. Magyarországon ez 1748-ban történt meg. A XVIII. század második felétől már nemcsak bevett céhes, tisztes polgári foglalkozás lett, hanem egyre inkább biztos egzisztenciát is nyújtott. Ezt elősegítette a Mária Terézia privilégiumai által megalapozott, s I. Ferenc céhleveleivel megerősített reáljog intézménye. Ez körülhatárolt munkakerületekre vonatkozott, s éperejű szerzeményként a reáljogtulajdonos mester halála esetén is biztosította a hozzátartozók megélhetését. A XIX. század elejére kezdték megvetni lábukat a nagy kéményseprő dinasztiák.

3 Noha e mesterség viszonylag későn jelent meg, művelőinek jellegzetes alakja hamar beépült a népi kultúrába. Ezt elősegíthette, hogy ritka foglalkozás volt, különösen a XVII-XVIII. században, amíg megyényi területet látott el egy-egy füstfaragó. Mivel megjelenése eseményszámba ment, így könnyebben fűződhetett sajátos figurájához hiedelem. A kéményseprők tehát beépültek a folklórba, nemcsak hiedelemalakokként vagy dramatikus népszokások alakoskodó figuráiként, hanem - gyakran erotikus - népi anekdoták, elbeszélések szereplőiként is. A vonatkozó magyar néprajzi anyag összegyűjtése és elemzése arra derített fényt, hogy az a napjainkban általánosan ismert vélelem, miszerint a kéményseprővel való találkozás szerencsét jelez, másodlagos fejlemény. Eredetileg szerencsétlenség előjelének tartották. Az előjel-váltás a kéményseprők részben ösztönös, részben tudatos propaganda munkájának köszönhető. Ennek eszköze az újévi köszöntéskor vitt, s a XIX. század elejétől mind nagyobb számban előforduló újévi köszöntőlapok, illetve később naptárak voltak.

4 A kéményseprőhöz fűződő 2 SZULOVSZKY János 1992. 42-50.; 2003. 37^3. 3 SZULOVSZKY János 1992. 59-71., 93-101.; 2003. 51-60., 79-85. 4 Erről bővebben: SZULOVSZKY János 1987., 1991.; 1992. 145-151.; 2003. 119-126. 672