Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

Gebei Sándor: Egy hibás politikai döntés nyomában: II. Rákóczi György és a lengyel korona (1656–1657)

mondtak városaikról, váraikról (Lublinról, Bresztről, Varsóról), csakhogy megőrizhessék a hadakozás folytatásához nélkülözhetetlen erőt. A néhány ezres egységekre bontott könnyűlovasságuk állandó nyugtalanságban tartotta a betolakodókat, meglepetésszerű portyáikkal érzékeny veszteségeket okoztak az ellenségnek. Rövid időn belül kiderült, hogy az erdélyi-moldvai-havasalföldi sereg képtelen alkalmazkodni a lengyelek harcmodorához, nem bírja a megerőltető masírozásokat, de ami a legfontosabb - nem ismeri a katonai fegyelmet. Rákóczi katonái és Zsdanovics kozákjai egymással versengve fosztogattak, zsákmányra vadásztak, a háborúskodás (a szövetségkötés) alapvető célkitűzéseivel nem törődtek. Mindennapos eseménnyé vált, hogy a magyarok a kozákok prédáját, a kozákok a magyarok zsákmányát ragadták el. A halálos áldozatokat is követelő csetepaték a szövetségesek egymás iránti bizalmát napról napra gyengítették, a Rákóczi, Kemény János és Zsdanovics hetman közötti viszony megromlott. Kölcsönösen egymást vádolták az incidensekért. A helyzet odáig fajult, hogy a kozákvezér Rákóczit azzal vádolta meg, hogy az erdélyi fejedelem alakoskodik, és az egész Lengyelországot magának akarja megszerezni a kozákság mellőzésével.

37 Amíg az erdélyiek és a kozákok egymással torzsalkodtak, addig X. Károly Gusztáv a csapatait a május 17-én kapitulált Bresztből

38 két-három nap múlva, hirtelen kivonta, a Nyugati-Bug folyó mentén nyugatra meneteltette. Váratlan döntésének okát csak a május 23-i haditanácson tárta fel a magához rendelt Rákóczi előtt. Ekkor értesült a haditanáccsal egyetemben a jelenlévő Rákóczi arról, hogy Dánia Svédországnak hadat üzent és ezért a király a lengyelországi hadszíntérről a Tengermellékre (Pomerániába) csoportosítja át erőit, szövetségese ilyen körülmények miatt csupán svéd segédcsapatokra számíthat. A Piastok koronájáért kezét nyújtó Rákóczi tanácstalanságát és kétségbeesését mindennél jobban jellemzi sürgősen kiadott parancsa: ha törik, ha szakad, utol kell érni a két-három nap előnnyel vonuló svéd királyi sereget. Miután ez sem Broknál (átkelőhely a Búgon), sem „Pultust"'-nál ( = Pultusknál, átkelőhely a Narew folyón) nem sikerült, a magára hagyott fejedelem ugyancsak Lengyelország gyors elhagyásáról döntött. Délre fordította morálisan megtört seregét és június közepén Varsó alá érkezett. Az „új" főváros nemigen gondolt az ellenállásra, 17-én megadta magát Rákóczinak, kitárta kapuit szigorúan csak Rákóczi előtt, a kozákok előtt nem. A kapitulációs egyezmény ellenére a varsóiak a szabad rablást így sem kerülték el. Egy lengyel kortársnál azt olvashatjuk: Rákóczi Varsóban „kiirtotta az egész slachtát, papságot, a városiakat, csak nagyon kevesen, csak szegény emberek és nők maradtak életben. " Mindez azért tette, mert Lubomirski 37 MHHD XXIII. 532-534. 38 MTT 1.231. 567