Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

S. Lackovits Emőke: Csopak és Kövesd közbirtokossága

S. Lackovits Emőke CSOPAK ÉS KÖVESD KÖZBIRTOKOSSÁGA A Balaton északi oldalának két középkori kistelepülése Csopak és Kövesd. Előbbi jobbágyi, utóbbi nemesi eredetű lakossággal, akiknek a XX. század köze­péig 71, illetve 90%-a mezőgazdaságból élt, bár sovány földek és meglehetősen terméketlen határ jellemezte, azonban a talaj adottságok és a klimatikus viszonyok rendkívüli módon kedveztek a szőlő- és borgazdálkodásnak, amely az itt élőknek a megélhetés forrását jelentette. 1940-ben egyesült ugyan a két település Csopak néven, de különállásukat megőrizték még hosszú ideig. A helyi hagyomány sze­rint „az angyalok beleejtették Csopakba Kövesdet, ezért van középen Kövesd, kö­rülötte pedig Csopak." Valójában olyan volt ez a két falu, mint ugyanazon telepü­lésen belül a nemesek és a jobbágyok, valamint utódaiknak közössége. Mindkét településen megragadható a közbirtokosságok léte, amelyek, ahogy azokról a té­ma egyik legjelentősebb kutatója, szakértője, Petercsák Tivadar megállapította, a mezőgazdasági tevékenységgel kapcsolatos helyi gazdasági közösségek jellegze­tes formái voltak, amelyeknek előzményei a középkorban gyökerező földközös­ségekben keresendők. Ezek a földközösségek a feudális társadalom vérségi vagy területi alapon szerveződő földbirtoklási és földhasznosítási szervezetei voltak, ahol az egyén csakis a közösség tagjaként kerülhetett a földdel kapcsolatba. Ezek a falusi földközösségek a XI. század végétől területi alapon szerveződtek. A bir­toklás szabad foglalással vagy a földek újraosztásával vált lehetségessé. A szán­tókat és réteket sorshúzással, nyilas osztással újraosztották, míg a legelőt, erdőt, halászó vizeket a közösség osztatlanul használta. A török kiűzését követően, a XVIII. század elején a földközösség még virágzott. Életének a század végére megszűnő földbőség vetett véget. 1 A két településen két közbirtokosság létezett: Kövesden a nemeseké, Csopa­kon pedig az egykori úrbéreseké. A Kövesdi Nemesi Közbirtokosság (compos­sesoratus) tagjai résztulajdonosok voltak, bizonyos területeket viszont közösen birtokoltak. Nem lehet kizárni, hogy a birtokaprózódás megakadályozására, a bir­1 PETERCSÁK Tivadar 2003. 5-6. Az egri Dobó István Vármúzeum Evkönyve, 2007. 29

Next

/
Thumbnails
Contents