Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

B. Gál Edit: Gyöngyösi házak a szentendrei skanzenben

В. Gál Edit GYÖNGYÖSI HÁZAK A SZENTENDREI SKANZENBEN 2006. május 27-én nyílt meg a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban a felföldi mezővárosokat bemutató tájegység, amelyben Gyöngyösről két épület, az egykori Vezekényi utca 14. és a Zalka Máté utca 30., valamint az egykor Gyöngyös-Szurdokparton állt, 1759-ben készült Szent Donát szobor kapott he­lyet. Az épületeket 1968-ban helyezték műemléki védettség alá, majd később kő­ről-kőre lebontották, s Szentendrére szállították. E tanulmányban a két épület épí­tés- és birtoklástörténetét szeretném röviden megvilágítani, s kitérek arra is, mi­lyen források alapján gyűjtöttük be Dr. Bíró Friderika kolléganőmmel a berende­zésükhöz szükséges tárgyakat. Vezekényi utca 14. számú ház építéstörténete A mai Vezekényi utca - korábban Fény, majd Kórház utca - a XVIII. század közepén még a város határán kívül esett. Ezen a területen, mint ahogyan Gyön­gyös 1740-es évekbeli térképén is látható, kertek, szántóföldek voltak. 1. kép. A mai Vezekényi utca vonala 1740 körül. Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve, 2007. 129

Next

/
Thumbnails
Contents