Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)

Szvircsek Ferenc: A Nógrád megyei üzemszerű szénbányászat összegző történeti áttekintése (1848–1992)

A vágathajtás gépesítésére irányuló törekvések az 1950-es évek elején kezdődtek el. A szintes meddővágatok kihajtásánál, a meddő rakodásánál a szovjet gyártmányú PML-5 típusú kanalas rakodógépet, és az LZK-3 típusú lengyel gyártmányú rakodógépet használták. Az F (4, 5 és 6-HK) típusú marófejjel ellátott, magyar gyártmányú fejtő-rakodógépet 1951-től kísérleti jelleggel kezdték alkalmazni. A meddővágatok gépesítésére 1975-től 2PNB-2 típusú, szovjet rakodógépeket helyeztek üzembe. A szénelővájások rakodásánál EHOR rakodógépek üzembe állítására került sor. 1982-től terjedtek el az angol EIMCO rakodógépek. 1985-től a nagyobb teljesítményű szovjet GPKSZ típusú rakodógépek használata honosodott meg. A fejtésmódok fejlődése során a pillérfejtésektől és a csapás vagy dőlés mentén haladó pásztafejtéseken átjutottak el a frontfejtésekig. A csoportos kamrafejtések kialakítását az 1950-es évek elején megindult bányagépgyártás tette lehetővé a munkahelyi rakodó- és átrakógépek, valamint a láncos vonszolók és gumihevederes szállítószalagok gyártásával. A pásztaf ejtések a csoportos kamrafejtéseket szorította ki a vékonyabb, majd a vastagabb széntelepekből is. 1946 után a fabiztosítású frontfejtéseket 1960-es évek közepén az acéltámos és acél süveggerendás frontfejtések váltották fel. A frontfejtések műszaki színvonalát az 1960-as évek közepétől a maróhengerek és széngyaluk alkalmazása emelte. A vágatok biztosítása során az 1950-es években szintén változások következtek be. Megjelentek a Moll- és TH-ívek, valamint a beton idomköves falazatok alkalmazása. A fejtések biztosításában, 1952-ben a Gerlach-típusú acéltámok, 1958-tól a Schwarz majd a Valent csőtám használatára került sor. Kísérletek folytak a lengyel SW-30-as, a csehszlovák 4-SM, a magyar Hungária, a KR-2 és a hidropneumatikus tárnokkal. 1975-től a csehszlovák SHZ, és a magyar HBT tárnok terjedtek el. A fejtések gépesítésében a csoportos kamrafejtésekben az AK-30-as átrakóval, a magyar Kóta-féle felrakóval, a 0-típusó láncos vonszolóval dolgoztak. 1953-tól a szovjet Sz-153-típusú rakodógépek, B-típusú láncos vonszolók, 1960tól az UPZ-típusú rakodógépek és a Hidasi-féle felrakodók voltak általánosan elterjedve. A pásztaf ejtésekben 1960-196 l-ben jelentek meg az AK-300-as, P-3-as, P-500-as, stb. láncos vonszolók. A frontfejtésekben, 1949-ben a szovjet KMP-1es láncos réselőgépet helyezték üzembe. 1952-ben kísérleteztek a szovjet GTK3M-típusú láncos, majd a Gornyák-típusú réselőgépekkel, 1952-1953-ban a Donbassz-típusú fejtőgéppel. Az első széngyalus jövesztésű frontfejtést a Westfália-Löbbe-típusú széngyaluval valósították meg. 1982-ben SWS-4 - és 6os típusú lengyel széngyaluval dolgoztak. A maróhengeres jövesztési kísérletek kezdődtek 1963-ban a KWB-2-típusú lengyel rögzített tárcsás maróhengerrel. A KB-125Z-típusú maróhengeren kívül 1972-ben jelent meg a KR-1-típusú, lengőtárcsás maróhenger. 1973-tól a KWB-30-típussal dolgoztak, majd üzembe állították a 2K-52-típusú kéttárcsás, lengőkaros szovjet marótárcsás jövesztő gépet. 618