Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)
Szabó László: Paraszttársadalom – a parasztság és rendiség fogalmának társadalomnéprajzi értelmezése
társadalomba, illetve szinte máig sem sikerült beilleszkedniük, csak közöttünk élnek. Sarkított ugyan ez utóbbi fél mondat, de mégis igaz. Közülük most csak kettőt említek: a cigányokat és az erdélyi románokat. Kettejük története, sorsa és helyzete merőben eltér, mindkettőre azonban az jellemző, hogy igen későn vagy talán még ma sem tudott beilleszkedni a magyar társadalomba. A vlachok (oláhok, románok) bizonyos csoportjai már a tatárjárás előtt megjelentek Erdélyben Béla hercegsége idején. Betelepülő első csoportjai a kenézek vezetésével érkeztek. Makkai László szerint nem alkottak magasabb rendű társadalmi szervezetet. Ha névben voltak is ilyenek, „...mesterségesek és magyar kezdeményezésre mennek vissza. " Voltaképpen még vérségi összetartozáson alapuló nemzetségi szervezetük sincs és nyoma sincsen valamilyen törzsi vagy ennél magasabb politikai szervezetnek. „Alkalmilag összeverődött, kis csapatokban beszivárgó vándorpásztor népre mutat az, hogy a legkisebb, de egyúttal legnagyobb eredeti társadalmi egységük a szállás (catun), egy vagy több család szövetsége, mely a kenéz (vagy ritkán: szondi = bíró) vezetése alatt áll. " A kenézek fölött álló vajda Makkai László szerint ismeretlen fogalom volt a románoknál és e méltóságot magyar kreációnak tartja. „Magyarországi viszonylatban a kenéz egy összeverődött, új hazát kereső román csoport vezetője, aki a települési hely tulajdonosával szemben a telepesnépet képviseli, kisebb ügyekben bíráskodik és az adót begyűjti. A vezetése alatt álló közrománok azonban nem voltak jobbágyai; a kenéz úgyszólván 'primus inter pares ' köztük... A kezdetleges román társadalom nem ismerte az éles társadalmi különbségeket, minden román egyazon jogállásnak örvendett, az 'oláh jog ' (ius valachinum, a Balkánon: zakón vlachom) mindnyájukra nézve irányadó. Ez az igazságszolgáltatás és az adózás tekintetében biztosított különleges elbánást a románoknak." Az előbbit egy a kenézből és 6-14 esküdtből ('öregből') álló törvényszék testesítette meg; adóba pedig a balkáni eredetű juhötvenedet és disznótizedet fizették a királynak, illetve egyéb természetbeni járulékokkal (tej, sajt, méz stb.) együtt a föld tulajdonosának a legelő bére fejében. A korai román betelepülők egy része mind tömegében, mind vezetőiket tekintve eléggé hamar beolvadt, elmagyarosodott (Vajai, Macskási, Mutnoki családok, akik az ortodox hitet is elhagyva lettek nemesek a XV. század közepe táján). A románok betelepedésének második korszaka a tatárjárás után kezdődik, s később beköltözésük mintegy állandósodik. Erdély lakossága ugyanis siralmas képet mutatott a tatárok elvonulása után. Rogerius mester leírása valóban siralmas: a Szamos, a Maros, az Olt, a Küküllők és a Sebes-Körös völgyeit felégették, elpusztították, a lakosság maradéka (akiket nem öltek meg vagy vittek magukkal fogolyként) az erdők és hegyek között megtizedelve az éhségtől, az időjárás keménységétől, érte meg kivonulásukat. Elpusztultak természetesen mindazok a Kárpátokon kívül létesített magyar telepek is, amelyeknek védelmi szerepet szántak a magyar királyok. A moldvai Cumania is megszűnt, népe később újra vissza292