Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)

Szilágyi Miklós: A kisipar népi iparművészetté válásának körülményei és következményei

Néhány fémműves mesterség A vasból készíthető igen sokféle használati és/vagy reprezentatív funkciójú tárgy előállítására, javítására-karbantartására már a középkorban elkezdődött a kovács mesterség szakosodása. A mai tárgykészítő gyakorlatban persze nem számolhatunk a középkori - koraújkori források által emlegetett páncél-, sarkantyú-, kard-, üst-, lemez-, kés-, kasza- vagy szegkovácsok mesterfogásai mindegyikének alkalmazásával. Azzal viszont számolnunk kell, hogy a kovács szakág mindig is igen sokféle, egymástól nemcsak a készítmények, hanem az alkalmazott tárgyformáló és díszítő technikák tekintetében is kisebb-nagyobb mértékben eltérő mesterségváltozatokban létezett. Azóta persze a kovács szakágak egy része (pl. a lakatos, a bádogos, a késes stb.) önálló mesterséggé fejlődött, mások - készítményeikre nem lévén társadalmi igény - megszűntek. A városokban, különösen a központi szerepkörű nagyvárosokban ugyanakkor a mai tárgyformálás számára közvetlen előképeket kínáló korszakban - tehát a XX. század első felében - is jellemző maradt a kovács mesterség differenciáltsága. Abban az értelemben, hogy az egyes műhelyekből kikerülő készítmények nemcsak funkcionális, hanem minőségi szempontból ha úgy tetszik: a művészi igényesség tekintetében - is igen lényeges különbségeket mutattak: a patkoló kovács csupán „szolgáltatott" (s ha kiemelkedő tudású mester volt, „gyógykovácsként" tisztelték), a díszműkovácsot pedig - főleg épületdíszítő, s ebben a vonatkozásban a korstílust adekvátan kifejező munkássága okán - művészként tartották számon a döntően nem-paraszt megrendelői. Inkább csak a falusi és a mezővárosi-kisvárosi kovácsokra volt jellemző az igen sokféle, és a megrendelői kívánság szerint igényes megmunkálású, a reprezentációt is szolgáló, illetve egyszerű használati tárgy egyidejű/párhuzamos készítése.

2 A népi iparművészeti alkotásként a zsűri elé kerülő kovács-készítmények jól tükrözik a fentiek értelmében igen összetett „kovácshagyományt". Az alkotók - személyükben, képzettségükben - elsősorban a mesterség falusi-kisvárosi változatához kapcsolódnak, melyet a készítmények sokféleségével lehet jellemezni. Eléggé egyértelműen elhatárolhatók tehát a népi iparművész rangra aspirálók az iparművész díszmű-kovácsoktól. A „népi iparművész" kovácsok leggyakrabban épület- és kerítésvasalásokkal, kerítésekkel, tűzi eszközökkel, temetői keresztekkel, illetve az ilyen tárgy félék elemeinek szobadísz funkciójú stilizációival szoktak jelentkezni. Többségükben olyan készítményekkel tehát, melyek, mint „előképek", eredetileg is magukba sűrítettek - a használati-köznapi funkción túl - a falu2 A vasműves/kovács mesterség néprajzi szemléletű, összefoglaló igényű bemutatása: TIMAFFY László 1991. 256-266, 275-281. - Néhány példa a „mindenes" kovács mesterségről készült néprajzi publikációk közül: BODGÁL Ferenc 1962., 1967., 1968.; BOROSS Marietta 1974.; BUCZKÓ József 1994. - A művészi kovácsolásról 1.: BIEBER Károly 1963. 266