Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)

Varga Marianna: A boldogi és turai hímzések azonossága és különbsége a XX. század fordulóján

geometrikusabbá válnak, mint az egyéb fehérhímzések Boldogon. A 133.999 számú boldogi kézbevaló kendőnek a szegélysora pl. szabályosan ismétlődő koncentrikus körökből áll, de a belső sarokminta még a régi motívumfelépítésekre emlékeztet. A 133.998 számú, horgolassal szegélyezett kézbevaló kendőnek a mintája már teljesen elüt a turai hímzésekétől. A kézbevaló kendőket nem igen vitték el kiíratni, az ügyesebbek elkérték egymástól és „pakfonkanállal" átdörzsölték a mintát. A Petőfi Múzeum legszebb koronásszíves-tulipános-madaras mintás kendői is külön figyelmet érdemelnek. Az 58.140.1 számú kézbevaló kendőn - amelyet Lajtos Józsefhé varrt az 1900-as években lányának, Lajtos Ilkának (Sára Józsefhé) - a szívet szegélyező levélsor, az őszirózsák, a külső huroköltés széle, a korona feletti pontsor és a középen lévő lyukak pirossal hímzettek. Az 58-83.1, az 58.131.1 számú kendők is csekély piros varrást mutatnak a fehér mellett. Az 1910-es évektől a fehérhímzés mellett a „kézbevaló kendőket" sötétkék és piros, majd többféle színű fonallal is hímezik, s méretük is fokozatosan kisebbedik. A turai színes hímzések a fehér „varrásokhoz" hasonlóan kizárólag gyolcsra készültek. A férfiing, a női ingváll, a bujka, a lakodalmas kötény, a zsebkendők gazdag változatai, az ajándékoskendők egyúttal utalnak a turai hímzés színesedésének egyes korszakaira. A férfiingeket a századfordulón már kizárólag gyolcsból szabták és Boldogon rajzoltatták elő hímzésmintáját. A vállfoltos férfiing gallérja, kézelője, a gomblyukpánt piros, majd piros-kék pamutfonallal volt hímzett. Az 1910-es évektől folyamatosan kiszorítják a gyolcsbujkák bizonyos alkalmakkor a „fodrosujjú ingvállat". Ünnepen délután viselték a nagylányok, a kocsmában táncolni, a kisebb lánykák iskolai ünnepségen is gyolcsbujkát vettek. Napjainkig kedvelik a középkorú asszonyok a színesen hímzett gyolcsbujkát. A „nyakravaló" vagy „kiskendő" divatja az 1900-as években a bujka viseletével együtt válik kedveltté. A selyembujkák fölött hordott nagyméretű nyakbavaló kendők helyett kényelmesebb a „kiskendő", melynek mérete 40x40 és 60x60 cm között váltakozik. Alapanyaga fehér gyolcs, színes hímzéssel, szélén fehér horgolassal, hurkolással vagy gyári szövött szalaggal szegélyezve. A legrégibb nyakravaló kendők között találunk „fehér varrottat" is. (1. kép) A kézbevaló kendőkhöz hasonlóan csak a felső sarka díszített. Átlósan összehajtva ráncba szedték, elöl középen dísztűvel tűzték a bujkához. Úgy mondták, hogy „kikötötte a nyakát kiskendővel, hogy cifra legyen..." Az 1910-ből származó kiskendő (N. M. 62.47.3) mintája „őszirózsás" (4-4 koncentrikus kör felváltva piros, középkék és narancssárga pamutfonallal hímezve). A motívum felépítése hasonló az ebből az időszakból való kézbe való kendőéhez (N. M. 52.2.14).A kendőt két oldalán széles horgolt csipke szegélyezi, kissé folytatódva a harmadik-negyedik oldalszélen is, ameddig az átlós irányban hajtott kendő megkívánja. 129