Agria 41. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2005)

Zábrátzky Éva: A siroki kő felhasználása a XIX–XX. század folyamán

Mára a kőbányászat Sirokban teljesen megszűnt, a kőbányák elhanyagoltan állnak a falu határában. A siroki kőhöz nagyon hasonló minőségű a Tarnaszentmária kőbányájában fellelhető dácittufa, amit most is bányásznak, bár az igényeknek megfelelően meglehetősen kis mennyiségben. Bányászat A kő kitermelését, fejtését képesítés nélküli férfiak végezték, akiknek mintegy mellékfoglalkozásuk volt a bányászat. A Pétervásárai Járás iparlajstromában az 1936-1957 közötti időszakból mindössze 5 kőfejtő szerepel, aki engedéllyel dolgozott, (melléklet) A szegényebbek, kis földbirtokkal rendelkezők vállalkoztak erre a nehéz munkára. Főleg a nyári időszak volt alkalmas a bányászatra, télen esetleg falköveket állítottak elő. A bányászatot a fölösleges föld, apró kövek, kavicsok, vagyis a meddő letakarításával kezdték, amit napszámosok végeztek. A kő lehasítása, illetve a nagyolás már több szakértelmet kívánt, ezeket a munkafolyamatokat már gyakorlottabb emberek végezték. A jó minőségű kő a fenéken helyezkedett el, a faragásra alkalmas követ szerszámkőnek nevezik. A felső rétegekből kitermelt köveket építkezéseken, falazathoz használták fel. A bányákban lépcsőzetesen haladtak az alsóbb rétegek felé, ha ezt a szabályt megszegték, hogy gyorsabban juthassanak az értékesebb szerszámkőhöz, balesetekhez vezethetett. A falkő kitermeléséhez robbanóanyagot is használtak a gyorsabb eredmény elérése érdekében. A szerszámköveket a kőfaragó mesterek méretre rendelték meg a bányából, a kő szabályos formáját nagyolással érték el, amit még a bányában elvégeztek. A kövek lehasításához csákánnyal lyukakat vágtak a kőbe, és vasékekkel (2. ábra. 21-22), lassan haladva fejtették le a követ. Legelőször vízszintesen felszabadították az alját, majd függőleges irányban szabták le a kívánt méretet. A kő szerkezetét a különböző színű és keménységű rétegek miatt fához hasonlították: „A kőnek olyan a szála, mint a fának: ahol sűrűbben vannak, oda kellett ütni." Az ékeket kb. 10-15 cm-re ütötték, minél sűrűbben ékeltek, annál pontosabb volt a hasadás. Fontos volt, hogy óvatosan, lassan, több szakaszban verjék be az ékeket, mert különben a kő elhasadhatott rossz irányba. „Még cigarettát is szívtak. - Na, szívjunk el egy cigarettát, addig hadd húzzon! " A lebányászott nagyobb sziklákat a megrendelők kívánsága szerinti méretre hasonló módszerrel darabolták. A kő elmozdításához vas feszítőrudat, stangát (2. ábra. 1) használtak. A mozgatáshoz fából készült görgőket helyeztek a kőtömbök alá, az átfordítására pedig klocfát - szögletesre fűrészelt puhafa eszközt - alkalmaztak. 305