Agria 40. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2004)
Tadeusz Burzyński: Hagyomány és változás. A falu művészeti öröksége a San-medencében, Délkelet-Lengyelországban
Az etnográfusok felügyelete alatt az iskolákban szerveztek a „eltűnő szakmáknak" bemutatókat, alkotóműhelyeket. Az itt készült munkák felét a múzeum kapta, melynek eredményeként gyűjteményünk 156 tárggyal gyarapodott. Ezen program keretein belül a múzeum több néprajzi tudományos és kutató tábort is szervezett, ahol az eltűnő szakmákat dokumentálták interjúk, fotók és rajzok formájában. Az első két tábort 1995-ben (Oleszyce) és 1996-ban (Ubieszyn) a Lengyel Népismereti Társaság Néprajzi Dokumentációs Központja és a Lódzi Egyetem együttműködésével szervezték meg. Részt vettek a néprajz szakos hallgatók, valamint a muzeológusok Przemysíből és Lubaczówból. 1997-ben Dynówban volt két néprajzi tábor a krakkói Jagiello Egyetem néprajz szakos hallgatói részvételével. Itt szükséges megjegyezni, hogy a przemysli múzeum az 1957-1997 években összesen 28 néprajzi tudományos és kutató tábort szervezett terepen, egymagában illetve együttműködve a krakkói, lódzi, varsói, wroclawi és rzeszówi egyetemi központokkal. A kutatások többségét a kötelező terepgyakorlat keretein belül, egyetemi tanulmányi programokként vezették. A 25 év alatt különösen gyümölcsözően alakult a krakkói Jagiello Egyetem Szláv Néprajzi (jelenleg a Kulturális Etnológia és Antropológia Intézete) tanszékével való együttműködés. Ezen felül a przemysli múzeum részéről a népi alkotás megőrzése és népszerűsítése a kiállítások, versenyek, népi alkotókkal történő találkozások és alkotómunkájuk bemutatásai - a „múzeumi nyitott napok" keretein belül -, valamint a kiállításnyitó rendezvényeken, alkotók tevékenységei dokumentálásában, a terepinterjúk, fotók és rajzok, hang és audiovizuális dokumentáció formájában nyilvánult meg. A krónikái kötelezettségből feljegyezendő, hogy az 1953-2002 évek között a múzeum Przemyslben több mint 70 állandó és időszakos, népi kultúrának és népművészetnek szánt kiállítást rendezett meg. A kézműveseknek meghirdettek több mint húsz a népművészeti és falusi szertartási plasztika terén szervezett versenyt. Az elkészült alkotások kiemelkedő darabjait megszerezték a múzeum gyűjteménye számára. Ugyancsak a múzeum volt a kezdeményezője a „Dynowskie-dombvidék Folklór Napjai" megszervezésének Dynówban 1967-ben, mely keretein belül mai napig évente megrendezésre kerül az egész régió népművészetének és folklórjának bemutatása. E rendezvény keretein belül tartják a regionális válogatókat Az „Énekesek és Instrumentálisták Zenei Fesztiváljára", melynek a színhelye Visztula parti Kazimierz. Több mint 20 éve a przemysli múzeum „A régióm" és a „Legérdekesebb muzeális kiállítási tárgy" című versenyeket közösen szervezi a Kulturális Minisztériummal, a varsói Állami Néprajzi Múzeummal és toruni Kerületi Múzeummal. A népművészet és népi alkotás fontos népszerűsítési formája a kiemelkedő népi alkotók, zenészek, énekes és színházi együttesek, csoportok, valamint a népi zenekarok fesztiválokra, országos kiállításokra, illetve díjakra szóló jelölései. Sok közülük egyéni és kollektív díjat kapott alkotásaiért, munkájáért az országos közigazgatási szervektől, alapítványoktól, különféle szemlék szervezőitől. 427