Agria 40. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2004)

Tadeusz Burzyński: Hagyomány és változás. A falu művészeti öröksége a San-medencében, Délkelet-Lengyelországban

megteremtése, érdemi védnökség biztosítása etnográfusok és más szakértők (folkloristák, zenetudósok, koreográfusok stb.) részéről. A tevékenységük népszerűsítése érdekében anyagi segítséget is biztosítani kell. A népi alkotást és a hagyományos kézműipart védő és népszerűsítő hosszú távú terv a különlegességüket, formájukat és hagyományos tematikájukat kell, hogy figyelembe vegye, és körülírja a meghatározott gazdasági, társadalmi és kulturális körülmények között jelenleg betöltendő szerepeiket. Fontos ügy a különböző intézmények, valamint a társadalmi és kulturális szervezetek (múzeumok, művelődési házak, regionális társaságok és állami valamint önkormányzati igazgatás) tevékenységeinek a koordinálása. Az érdemi védnökség a múzeumok részéről a kézműipari alkotások, valamint a népművészet terén az alkotó tevékenység folyamatos dokumentálására, és ezzel együtt a hibás tevékenységek - melyek gyakran az alkotók modern plasztikus koncepciók iránt tanúsított érdeklődéséből vagy anyagi megfontolásból adódnak - tudásra alapozott korrigálására kell, hogy irányuljon. Fontos, a népi alkotás fejlődését segítő szerepet játsszanak a kézművesek és népi alkotók munkásságát bemutató különböző formák: kiállítások, az alkotókkal történő találkozásokkal, népművészeti vásárok, különféle központi és lokális ünnepségek keretein belül, valamint a területek népszerűsítése a közoktatás által. A kézműipar és a népművészet bemutatását össze kell kapcsolni széles körű népszerűsítő kampánnyal a médiában (rádió, televízió, írott sajtó) és az információs és tudományos kiadványokban. Nagy figyelmet kell szentelni az alkotóknak rendezett versenyeknek és szemléknek. A versenyek szabályait az etnográfusoknak más szakértőkkel együttműködésben kell elkészíteni, és a felkészüléshez elegendő időt kell adni, figyelembe véve az adott terület specifikációját. Nem szabad megvalósítani ezt egyik napról a másikra, az azonnali aktivitásra kényszerítve az alkotókat. Ez ugyanis komolyan befolyásolhatja munkájuk művészeti szintjét. Bizonyos akadályt jelent a népi kultúra és a népművészeti örökség terén, az imént széles skálában felvetett tevékenységben az etnográfus és más, e problematikával foglalkozó szakértők csekély száma. Ezért a falusi társadalom hagyományainak megőrzésében Délkelet-Lengyelországban nagyobb szerepet kellene játszaniuk a helyi művelődési házaknak és iskoláknak. Ahogyan jeleztem már az előzőekben, a tanároknak ösztönözniük kellene a tanítványaikat a helyi népi kultúra és népművészet hagyományaival való megismerkedésre, valamint műtárgyak begyűjtési akcióit kellene szervezniük, melyek a későbbiekben helyi néprajzi kiállítások rendezéséhez is felhasználhatók. Az ilyen jellegű vállalkozások nagyobb anyagi ráfordítások nélkül is megvalósíthatók, annál inkább, mert a néprajzi termek létesítésének gondolata eddig is pozitív visszhangra talált a falusi környezetben. Az 1980-90-es években Délkelet-Lengyelországban számos „Népi Emlékezet Termét" hoztak létre, többségben történelmi és néprajzi jellegű gyűjtemények425