Agria 39. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2003)

Misóczki Lajos–Misóczki Lajosné: A Heves megyei Gazdasági Egyesület 1858–1949

alapozta meg Heves megye század végéig kialakított neves gyümölcskultúráját. Propagálá­sára a HMGE november 2-án és 4-én gazdászati előadást tartott. Gyöngyösön és Heves me­gyében ezek voltak az első mezőgazdasági jellegű ismeretterjesztő előadások. 19 Az 1859. december 15-i igazgatói tanácskozáson egyetlen témával foglalkoztak, amely az októberi két határozatot kiegészítette. „Az egylet - tevékenységében él. Legyen te­vékenységünk alapja a bátorító verseny és az útmutató, serkentő kiállítás " - foglalták ha­tározatba. Megállapíthatjuk, e törekvések az egyesület életében végig megmaradtak. Emlékezetes, az egyesület 1860-ig közreműködési tervet fogadott el. Hat pontjában foglaltakat értékelve az 1861. január 8-i szakosztályi ülésen megállapították, „eltökélt szándékaink fényesen megvalósultak" . 20 A sikerek miatt a további években is követendő céljuk volt a 6 pontban felsoroltak. 1860/186l-ben az egyesület több tanácskozásán is foglalkoztak az égető tőkehiány­nyal. Bár Egerben már 1846 óta volt pénzintézet, a birtokosok a magas kamatok és a ked­vezőtlen pénzügyi viszonyok miatt tartózkodtak a kölcsönöktől. A körülmények az egye­sületet cselekvésre késztették. Az 1862. június 2-án tartott igazgató választmányi ülésen egy bizottmányt állított fel, amely hozzálátott egy új, gyöngyösi székhelyű pénzintézet szervezéséhez. Tagjai gyorsan és eredményesen dolgoztak, mert a szeptember 6-i tanács­kozásukon, amely egyben alakuló közgyűlés is volt, bejelenthették a Gyöngyösi Takarék­pénztár megalapítását. Jellemző a birtokosok érdeklődésére, hogy a kibocsátásra tervezett 400 db, egyenként 100 forintos részvény helyett 914 darabot jegyeztek. Ha szűkösen is, de a helybeli takarékpénztár hozzájárult volna a Heves megyei birtokosok gazdaságainak kor­szerűsítéséhez, bővítéséhez, mielőtt a szabad versenyes tőkés viszonyok országosan is elő­segítették azt. Az alapítást a Helytartótanács sajnos nem engedélyezte. A takarékpénztár szervezésével párhuzamosan az egyesület a vármegye vasútépíté­sének ügyével is foglalkozott. Az elnök, Visontai Kovách László összeköttetései folytán el akarta érni a Pest-Hatvan-Miskolc vasútvonal Gyöngyösön, majd Egeren keresztül vezeté­sét. Sajnos, Hatvan után nem Gyöngyösre vezetett a vasút, hanem Vámosgyörkre, utána Kál-Kápolnán keresztül Füzesabonyt érintve Eger is kiesett a forgalomból. 1862-ben a „vasúti csapáson" túl más megrázkódtatás is érte az egyesületet, illetve tagjait. A megye egész területén elhatalmasodó marhavész az egyesület 68 tagját tette tönk­EGRI ÉRTESÍTŐ. HETILAP. EGYSZERSMIND A HEYESMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET KÖZLÖNYE Mogjokmlk »Мм YMtm.pa.fT In*. KIMutU d(| tfin im S M, Mim IMWIMIH. BIMMU. •lfofuIUUli ktljWn ы «(rf l70.umlnrom.liUn , T47 « kluMnil (ulpiaa H». M.) 1 OteMl « QMOMAfi Ej7~aUrl IrwUjib». | JA»ib«*i;b«l I Ml«»/ btrla «rail, it oilujo» m. klr. po.UhiY.ulnU , — Kfjn .Um 2. kép. Az egyesületi értesítő megyei, sőt országos gazdasági ügyekről is tájékoztatott 19 MOLNÁR József 1969. 12. 20 MOLNÁR József 1969. 10. 21 CSOMOR Kálmán 1896. 21. 450

Next

/
Thumbnails
Contents