Agria 38. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2002)

Petercsák Tivadar: Múzeum és várkultusz

Petercsák Tivadar MÚZEUM ÉS VÁRKULTUSZ Konferenciánkon számos előadást hallottunk, amelyek különböző aspektus­ból vizsgálták az egri vár mint kultuszhely kialakulását, ismertségét, a magyar nemzet tudatában való rögzülését. Az Egerbe érkező látogatók elsősorban a hősi harcok helyszínét, az egri várat keresik: azokra a falakra, bástyákra, föld alatti kazamatákra, titkos folyosókra kí­váncsiak, amelyekről tanulmányaik, olvasmányélményeik révén ismeretekkel ren­delkeznek. Praznovszky Mihály bevezető előadásában és több tanulmányában foglalko­zik a kultusz és múzeum kapcsolatával. 1 A kultusz intézményei közül kiemelt je­lentőséget tulajdonít a múzeumnak. Témánk szempontjából is egyetérthetünk ve­le, hiszen az egri vár hagyományainak feltárásával, megőrzésével és bemutatásá­val foglalkozó múzeum majd fél évszázada működik a várban, amelynek előzményei a XX. század elejéig nyúlnak vissza. Türk Frigyes már 1912-ben kifejezte azt a vágyát, hogy a várban „Dobó mú­zeum" legyen, ahol a látogatók összegyűjtve láthatnák a régi korok emlékeit. 2 A várbeli múzeum megvalósítására az 1925-ben megkezdődött régészeti ásatások ré­vén nyílt reális lehetőség. Annak ellenére, hogy ismert egy „EGRI VÁRMÚZE­UM 1925" feliratú bélyegzőnyomat, csak 1928-ban jött létre az első gyűjtemény, kiállítás a várban, ez a lapidárium volt. 1931-ben az emeleti kaszárnyatermekben is volt kiállítás a kutatás során előkerült leletekből. Pataki Vidor János szerint „Arany-ezüst kincseket hiába keresünk itt, érdekesség azonban annál több akad. Rozsdás vértek, kardok, mentegombok, turbándíszek, kengyelek, patkók puskacső­darabok, ágyúkerék, függő- és kézi mécsek, kőkoporsók, török és magyar pipák lé­giója! Velencei üveg mellett perzsa zománcos edény, keleti porcelán, mikénei for­májú agyagkorsó, renaissance-kályhafiók ott ékeskedik az egyszerű díszű magyar cserepek mellett. A faragott kövek gyűjteménye visszanyúlik a XH-ik századra. A kezdetleges román oszlopocskák mellé sorakoznak a késő gót csodaszép mér­művek, meg a mór arabeszk-díszítések. Egy ezredév változó ízlése, valódi darabok­1 Összefoglalóan L: PRAZNOVSZKY Mihály 2001. 2 TÜRK Frigyes 1912. 207. Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve, 2002. 341

Next

/
Thumbnails
Contents