Agria 37. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2001)
Z. Szalai Sándor: Gárdonyi Géza történelmi regényei
cséri. A hadseregben még nagyobb az egyenlőség esélye: egyedül a rátermettség a döntő. A hunoknál nincs adó (a leigázottak adóznak nekik). Nincs ügyvéd, a vagyon és a rang nem örökölhető. A görög olajkereskedőből lett hun főúr szavai ezek: „ahol a fejedelem isten, ott a nép sorsa pokoli". Zéta elejtett szólásaiból ki-kihallatszik a politika nyílt teréről elvonult, a Bánffy-rezsim hatalmi szigora elől menekült író válasza: „Rab vagyok, nyársba húzathattok, keresztre feszíthettek, amikor akartok. De azt meg nem tilthatja nekem semmi hatalom, hogy azt ne álmodjam, amit álmodom. " Gárdonyi szinte minden művében, történelmi regényeiben is bőkezűen alkalmazza a couleur locale-t. A rangosabbak csikóbőrös kulacsból isznak Attila nászán, ahol a kvád fáklyatánc a szórakoztatás csúcspontja. A fehér hunok Buda özvegyének lakhelyén kenyérrel, szalonnával kínálják meg az elázott, szabadtűznél szárítkozó görög követeket. A lakomákon feltálalt főtt és sült húsokat, keleti csemegéket, mákos süteményt bizonyára ismerték már a hunok is. (Nem a mákos rétest, mint ahogy értékes életrajzában Lipp Tamás meg-megfricskázza Gárdonyit. 26 ) Emőke a régi népdalaink tónusát követő Gárdonyi-verset, a Balladát énekli a hun királyné és a hímző leányok körében. Ezeknek a magyaros motivációknak s (a Tömörkény-féle tanyai emberek elképzeléseire, látomásaira gondolva) már-már parodisztikus ötleteknek ne adjunk más jelentést, mint aminőt írójuk szánt nekik. A hun-magyar rokonság máig bizonyítatlan, teljesen mégsem kizárható hunugor változatának jelzőkarói ezek. (Feltételezve, hogy őseink vándorlásaik során találkozhattak a hunokkal, s ha találkoztak, kölcsönösen hatottak egymásra, kultúrájukra, szokásaikra, nyelvükre is.) Régi oklevelekből ezért fejtegette Gárdonyi a Szeged környéki dűlők és muzeális tárgyak furcsa hangzású neveit, nézegette buzgón a honfoglalás előtti korokból származó sírleleteket. A regényben a „magyariak" csapata ugyanolyan szövetséges népe Attilának, mint a gepida vagy az osztrogót. E beállításokkal kétségtelenül a mítoszt növelte Gárdonyi is az Isten kardjaként, Isten ostoraként, Világ pörölyeként emlegetett hódító alakja körül, de ma már ki ütközik meg ezen? Ipolyi Arnold Magyar mithologiájára támaszkodva jelenítette meg a fejedelmi temetést. 27 Máskor a saját élettapasztalatait is fölhasználva alakított ki egységes képet a hunokról. Elvetette azt a naiv érvet, hogy Attila temetése titokban történt, vagy hogy a sírásókat és a szolgákat azért gyilkolták meg, hogy a pánikot megelőzzék. Már Arany János tervezett Csaba-trilógiája a belviszályokkal, két pártra szakadással indokolta a birodalom bukását. A szolgák lenyilazása pedig (mint Gárdonyi regényében is) a sajátos gyászolás, pogány rituálé szabályainak megfelelően történt. Mint ahogy szokás volt a hunokat „lábbal keletnek", vezéreiket kincseikkel együtt sírba tenni, legszebb lovukat a gazda közelében elföldelni a másvilági élet reményében. Gárdonyi halála után Móra Ferenc arra gondolt, amikor Leszámolás Attilával című esszéjét írta, hogy az „Ipolyi-csírát" Jókai „nevelte fává" és Gárdonyi „megszólaltatta rajta a fülemülét" 28 . Móra ugyanis sem Jordanes művében, sem a szabadságharc előtti irodalmunkban nem lelte a nyomát annak, hogy Attilát a Tiszába temették volna. Pedig már Petőfi 1848 kora tavaszán elkezdett, befejezetlen elbeszélő költeményében, a Lehel vezérben kifejeződött - a népmonda élő példájaként - a Tiszában „hármas koporsóban" alvó hun király emléke. 26 LIPP Tamás 1989. 27 IPOLYI Arnold 1854. 28 MÓRA Ferenc 1935. 430
