Agria 37. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2001)
Horváth László: A XX. századi Heves megyei kivándorlás alapvetése 1910-ig
emigránsok számára legalább olyan gyümölcsözőek voltak a kinttartózkodás ideje alatt, mint amilyen hasznos volt az elvándorlás elősegítésében. A tömeges kivándorlás időszakának lényeges új jelensége, hogy arányát tekintve nemcsak a nők részesedése nőtt meg, hanem a gyermekeké is. Ez egyben jelzi a kivándorlás céljának lassú változását is, hiszen aki egész családját kiviteti, az gyakorlatilag a legtöbbször végleges búcsút mond szülőföldjének. Másrészt szintén új jelenség, hogy megjelentek ebben az időszakban az első visszavándorlók is, kiknek számontartása a korban még nehezebb feladat volt, mint az emigrálóké. A Statisztikai Hivatal jelzi is, hogy e témában „...kimutatásai inkább szimptomatikus jelentőségűek, mintegy a nagy körvonalait, általános mozgási irányát mutatják a hazatérő kivándorló tömeg alakulásának. ". m Ez is a legtöbb, amit a korban meg lehetett tenni. A visszavándorlók igyekeztek minél kevésbé fölhívni magukra a figyelmet, vagy mert még egyszer föl akarták használni az útlevelet, vagy mert csak itthoni értékeiket akarták csendben eladogatni, hogy immár családostól útra keljenek. Attól is félnek sokszor, hogy a magyar állam valami módon csak megadóztatja hazahozott kis vagyonkájukat. így érthető, hogy az országos szakirodalom is leginkább ebben a kérdésben ingadozik. Puskás Julianna az összes kivándoroltak 35-40%-át tekinti hazatérőnek az Egyesült Államok bevándorlási hatóságainak adatai alapján, 81 Rácz István 25%-kal számolt a magyar statisztikákra támaszkodva, 1 ' 0 Kál község esetében legalább 47%-os a visszavándorlás, 83 míg Bodonyba 18-20%-ra tehető csak ez az arány, ám a detkieknek talán 60-70%-a is megtért idővel. A legmagasabb mutatók Markazon jelentkeztek, hol csaknem 98%-ban visszatértek az emigránsok. 84 Ennek a jelentős szórásnak több oka is van, de ha elismerjük, hogy a kivándorlás okaként kell lennie egy nehezen körülírható lelki-pszichikai tényezőnek is, úgy ennek a létét el kell fogadnunk a visszavándorlás esetében is. Ám bizonnyal más arányokat kapnánk a kivándorlás korszakainak részenkénti vizsgálatánál. A családjukat otthonhagyó korai elvándorlók nyilván nagyobb arányban tértek meg, mint a világháborút közvetlen megelőző családegyesítő mozgalom résztvevői. S hogy még egy befolyásoló tényezőt megemlítsek, a világháború nemcsak a kivándorlást, de a visszavándorlást is megszakítja legalább 6 évre. Minden statisztika elhagyja azokat, kik 1920-24. között szép számban végül is visszatértek. Illetve visszavándorló-e az, aki 30, 40 vagy éppen 59 év után tér meg szülőfalujába? Ezért is különösen fontos, hogy a vizsgálatok ne csak a statisztikára, de az egyéb föllelhető forrásokra, a falu emlékezetére is épüljenek. A mozgalom intenzívvé válásának időszakában a résztvevők nagy száma, nemi módosulása, és a visszavándorlás lassú megindulása mellett még egy fontos sajátja van, ez pedig a tudatosság és szervezettség. Detken például az előző években levert agrárszocialista mozgalom szervezői álltak a kivándorló csapatok élére is. A felderítő Bodó Péter még 1901-ben elhagyta szülőfaluját, s nyilván az ő híreinek hatása is benne van abban, hogy az 1902-ben őt követő Holló Mihály a jelek szerint a falu kivándorlását is megszervezi. (Ő volt az egyik vezéralakja a Detkre és Domoszlóra kiterjedő cselédsztrájknak és szocialista szervezkedésnek). 85 1903-ban már 10 fő körüli kivándorlás mutatkozik, egy év múlva lassan emelkedik, s 1905-ben Bodó Péter vezetésével már 20 fő körüli csoportok raj80 MSK. Új Sorozat 67. 36. (szöveges rész). 81 PUSKÁS Julianna 1982. 69. 82 RÁCZ István 1980.82. 83 HORVÁTH László 1992. 268. 84 HACSAVECZ Béla 1996. 13. 85 Gyöngyösi Lapok 1898. márc. 3. 7. A detki szocialisták; márc. 17. 3-4. A detki szocialisták kérvénye 318
