Agria 37. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2001)
Bitskey István: Utazások szervezése a barokk kori Magyarországon
mint írja - „nem győztem bámulva nézni a mesterséges picturákat és más figurás írott, faragott, rakott, szövött ábrázolatokat. " Különösen tetszett neki a jezsuita templom, amelyben „drága színű, különböző kövekkel kiékesített négy nagy oszlopot" vett szemügyre, melyek mindegyike „szeletes drága sokszínű napkeleti fáin kövekkel vagyon felficerézve. " Az egyik apácaklastromban pedig a „musikálást és éneklést" dicséri, s megjegyzi: „ennél szebbet soha nem hallottam sehol ez ideig ... Nincs az a kanária madárka, ki úgy vezetné az nótát. Sőt azt véltem, hogy nem emberi, hanem valami angyali az éneklés. " Velence tehát egyrészt önmaga értékei, másrészt közlekedési helyzete miatt állt a barokk korban az utazók érdeklődésének középponjában. Itt szállt gályára Kiss István, aki alighanem a legteljesebb és legszínesebb barokk kori, magyar nyelvű útleírást késztette el 1766-ban tett jeruzsálemi utazásáról, számot adva a korabeli tengeri hajóút viszontagságairól és élményeiről egyaránt. 22 A Kárpát-medencén belül viszont az utazás gyalog, lóháton, utazókocsin vagy éppen hintón volt lehetséges, attól függően, mennyire volt gazdag az utas. A Tinódi Lantos-féle vándorzenészek és szegényebb diákok gyalog taposták az út porát vagy sarát az időjárástól függően, s szerencséjük volt, ha felvette őket egy-egy szekér. A XVII. században a Habsburg-birodalom területén már viszonylag rendszeresen működött a postakocsiszolgálat, ezt azonban csak a tehetősebbek tudták megfizetni. Az úri rend természetesen saját kocsiján utazott, ha családjával együtt kellett útrakelnie. Ha nem, akkor - mint Apor Péter írja - „csak paripán ment, ott konyhaszekér nem volt, hanem az vezetéken vagy szolgánál viaszas palack bor, fejér cipó, némelyeknek az tarisznyában ösztövéres szalonna, amellé fokhagyma, sodor, pár- vagy mogyoróhagymával, sült tyúk .... Nyárban, mihelyt jó füvet kaptának, megszállottak, az köpeny eget az fűre, vagy ha szénabuglya volt, az buglya mellé leterítették", így került sor az ebédre. Az urak közül - folytatja Apor - „némelynek volt 10-15 sastollas, forgós szolgái is utána", s az urat a számos inas és étekfogó mellett még trombitások, töröksíposok, hegedűsök, dudások, furulyások, cimbalmosok, énekesek és asztali mulattatók is kísérték. Ha az úr egyik jószágból a másikba utazott, akkor 8-10 társzekér csatlakozott hozzá, rajtuk élelmiszerek, konyhafelszerelés, valamint „hat, hét, nyolcejteles ónpalackok, pincetotok" , 2Ъ Még több előkészület kellett az utazáshoz, ha arra családostul került sor. Ismét Apor Péter szavait idézve: „Mikor penig útra indultának feleségestől, az böcsülletes nemességnek állapotjához képest kis bőrös kocsija volt, mikor közel ment, két lovon járt, mikor távulabb ment, négy lovat fogatott be... A hintók mind bőrös magyar hintók voltának... Az magyar hintó is kétféle vala, egyik kétfelé eresztős, az drágább is volt, az második orsós. Amely uraknak kétféle hintaja volt (de az ritka volt), az kétfelé eresztősön járt az úr, az orsóson az asszony. " Hatlovas hintó esetében a kocsis nyeregből hajtotta a lovakat. Comenius leírása szerint „a nagy úri rendek járnak hat lovakon, két kocsissal, függő szekérben, melly hivattatik hintónak. Egyebek két lovon, kocsin". 24 A hintókat gondosan felszerelték, belsejükbe párnazsákokat raktak, díszes szőnyegekkel letakarták s rögzítették őket, így alakították ki a kényelmes üléseket. Az útra egy fazék káposztát, sültet, fehér cipót és pincetokban bort vittek magukkal, mivel (mint Apor írja) mindenütt jó bort nem kaphattak. A hátulsó bak mögött helyezték el „a nagy öreg, bőrrel borított, ónos szegekkel cifrán megvert" utazóládát, amelybe „az asszony köntöse22 PÁSZTOR Lajos 1958, 68-92. Részletek: Magyar utazási irodalom (15-18. század), 662-750. 23 Magyar emlékírók (16-18. század), 1982, 624-625. 24 COMENIUS, 179. 214
