Agria 37. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2001)

Bitskey István: Utazások szervezése a barokk kori Magyarországon

it, szoknyáját s egyéb portékáit mind bérakták" s még külön is volt egy , fejérruhás láda ". Külön ládában tartotta a csatlós a kocsi pótalkatrészeit, s az inas a tartalék lószerszámokat, s még egy további láda az asszony „aprólékos portékája s egyet-mása" elhelyezésére szolgált. Nem csoda, hogy olykor sem előre, sem hátra nem lehetett kilátni a ládák sokasága miatt. Apor Péter az ülésrendről is részletes tájékoztatást ad. „Az hátulsó ülésen az úr s az asszony ültének, ha olyan 3-4 esztendős gyermekek volt, azt közbenvették, ha penig nagyobb volt, kivált leány, az öregasszonnyal az első ülésben ült, némelykor hárman is ültek elő. Az frajok az ablakban ültének, néha négy személy is szorult a két ablakban. Az csatlón hátul az úr felől állott az csatlós, másfelől, az asszony felől az inas, annak a nyakában volt az úr mosdó, aranyas csészéje az orcatörülővel, fésűvel együtt lódingmódra. " Mindeme kényelem ellenére a hintóútak veszélyességét jelzi, hogy a csatlósnak és inasnak már csak azért is készenlétben kellett lennie, mert „ahol dőlő volt, leszállottak, s a hintót tartották. " A lovas szolgák a hintó előtt jártak, biztosították az utat, a lovász pedig hátul a vezetékparipákat hajtotta. Ha főpap kelt útra, hordozható oltárt is mindig vitt magával a kocsikaraván, s a rögtönzött misére az út mellett, a szabad ég alatt került sor, miként azt Csáky Imre bíbornok, kalocsai érsek útjairól feljegyezték. Bethlen Gábor fejedelem utazásairól is számos adat maradt fenn. Utazásaira egész szekérsor kisérte: eresztős hintó (ún. landauer), konyhakocsi, pohárszékkocsi, „innyaadó kocsi", jegeskocsi az élelmiszerkészlet tárolására, fűhordószekér, tábori szekér, s mindehhez járult még a lovaskiséret.

25 Sok munka s igen gondos előkészület kellett tehát a barokk kori utazások megszervezéséhez. Mostani vázlatos utazástörténeti szemlénket lezárva, egy kérdésen még érdemes eltűnődnünk. Vajon ki szerzett több tapasztalatot az út során, a nagy körültekintést igénylő, sok veszéllyel is járó barokk kori utazások résztvevője, avagy a modern kor turistája, akinek jóval kevesebb a szervezési gondja, akit irodák segítenek az út lebonyolításában s akit a modern közlekedési eszközök pár óra alatt az úticélhoz röpítenek? Vajon a gyorsaság, az időkihasználás kényszere nem jár-e számottevő élményveszteséggel? Korunk tömegturizmusa ad-e lehetőséget arra, amire a régi századok utazójának bőven nyílott alkalma: közvetlen kapcsolatba kerülni a természettel, a táj rejtett szépségeivel, az ott élő emberekkel, megismerni azok nyelvét, mentalitását, kultúráját? A válasz keresése során, a barokk kor utazási szokásainak áttekintése után érdemes felidéznünk Illyés Gyula szavait, amelyeket 1966-ban jegyzett naplójába.

26 „Aki messze földön utazik, saját lelkét is bejárja. Ez a ráadás a fontosabb"', az emelkedés „az önmegismerés Alpesei felé" - írta a költő, s igazát mi sem bizonyítja jobban, mint az a sok évszázados utazási tapasztalat és élmény, amely utazásszervezési irodalmunkban megjelent. Kívánatos lenne, hogy modern korunk tömegturizmusa is mind növekvő mértékben figyelembe venné ezt az alapelvet, s az utazás nem csupán helyváltoztatás vagy környezetváltás lenne, hanem az eszmélkedés alkalma is, a szemhatár tágításának és az identitástudat erősítésének lehetősége is.

27 Kívánatos lenne, hogy a megnövekedett technikai lehetőségek nyomán fellendülő modern utazásszervezések mind nagyobb mértékben biztosítani és társítani tudnák a gyakran valóban lenyűgöző külső látvány bemutatása mellé a belső élményt, a szellem gazdagodását és épülését is. 25 TARR 1978, 222. 26 ILLYÉS Gyula 1989, 208. 27 Erről bővebben vö. FÜLÖP Ilona 1997,53-67, valamint LICHTMANN Tamás - FANTA, Walter - TRONKA Krisztián 1996, 7-57. 215