Agria 36. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2000)
Csiffáry Gergely: A szurok és a kőolaj használata a régi Magyarországon
a nagycsalád szerkezetének megfelelően hierarchikus, személyi függésű, s az egy rendszeren belül, az életkor szerint rangsoroló családi szervezet. Ebből következik az is, hogy a szolgálat, vagyis a foglalkozás öröklődik, az apa a fiúnak adja át a tudást, a szakmai ismereteket, bár ennek a megszerzését elősegíti a közösségben végzett munka. Ez egy bezárt kör, ahol technikai fejlődésre alig van mód. Új ismereteket foglyul ejtett kézművestől lehetett elsajátítani, vagy esetleg idegen kézművesek behívása és letelepítése útján. 83 Az, hogy a középkor korai századaiban, az erdős területen tevékenykedő szurokfőzőink egy része szláv eredetű szolgálónép lehetett, több tényező is megerősíteni látszik. Erre utalnak a szurokfőző telepek helynevei közül a szláv nevek smo/a=gyanta, szurok, kátrányszurok szóra vezethető Szomolya, Szomolány stb. nevek. A kátrányfőzők telephelyeinek másik csoportját alkotó Dejtár, Déter és a Dehtár faluneveink viszont a szláv dehtáry kátrányégető kifejezést őrzik. A Peklén, Peklina, Peklenica stb. földrajzi nevek a szurok másik szláv elnevezéséből, a peklo, pekla, szavakról kapták nevüket. A Poklos elő- és utótagú helyneveinkben a pokol szó részben a szláv eredetű szurok szóra vezethetők vissza. Ugyanakkor kapcsolata lehet a középkor rettegett betegségével, a bélpoklossággal, azaz a leprával, s ily módon a leprabetegek, akik a nyílt sebeikre kenték a szurkot, kényszerből is foglalkozhattak annak a termelésével. Végezetül a deget szavunk, amely kocsikenőcs és földi szurok (kőolaj) értelemben ismert, kétségtelenül szláv eredetű (az oroszban dëgotb), s a kátrány szóra vezethető vissza. S4 Ez utóbbinak a földrajzi névemlékét őrzi Dejte vagy Doh község neve. Az európai kontinens erdőlakó szláv népei bizonyosan a szurokfőzés mesterei lehettek. Erre utal a szurok német neve=das Pech szó is, amelynek a gyökere a szláv eredetű peklo, pekla, pokol=szurok, kátrány szavakban kereshető. Mindenképpen szláv eredetre utal a korom német elnevezése is, a der Ruß kifejezés is, amely név a szláv népnevek közül az rusz, vagyis az orosz nép nevét őrzi. A szmolároknak nevezett szurok- vagy kátrányfőzők termékei közül nem csupán a sok irányban hasznosítható szurokra volt sokáig szükség, hanem a falepárlás másik végtermékére is, a faszénre, amely főzésenként a visszamaradó anyag 1/3-át tette ki. Ez utóbbit ugyanis a magas kalória értéke miatt elsősorban fémolvasztáshoz és a kovácsműhelyekben, később tűzfegyverek megjelenése után a feketelőpor készítéséhez használták. A szurokégetés technológiája A tüzeléses technikán alapuló erdei iparok, mint a szénégetés, mészégetés, a hamuzsírfőzés és szurokégetés mindegyike az év rövidebb-hosszabb időszakában biztosította, az erdős határú községek lakóinak kisegítő, esetleg az egyetlen fő kereseti forrását. Az iparág eddigi kutatása meglehetősen elhanyagolt. Hiába keressük, a háziiparok között nem találjuk, mert nem sorolták ide. A szurokfőzőket joggal nem tartja számon a céhes ipartörténet sem. A szurokégetők vagy dunántúli ragadványnevükön szmolárok,^ akik a nevüket a szláv smola=gyanta, szurok, kátrány kifejezésből kapták, soha nem szerveződtek céhekbe. Azt, hogy mennyire marginális iparágnak tartotta a kutatás, kitűnik abból is, hogy figyelmen kívül hagyta a Magyar Néprajz Kézmüves83 BOGDÁN István 1989. 14. 84 KNIEZSA István 1974. II. 624.; A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. 1967. 1. 603. 85 HEGYI Imre 1978. 107. 110
