Agria 36. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2000)

Csiffáry Gergely: A szurok és a kőolaj használata a régi Magyarországon

ség с. kötete is.

86 Ez azért is érdekes, mert ebben az összefoglaló kötetben megtalálható a céhes és a céhen kívül űzött iparágak, a házipari foglalatosságok, valamint az erdei iparok jelentős része. Kimaradása minden bizonnyal a kutatás hiányával magyarázható. Ez utóbbinak az lehet oka az, hogy a néprajzkutatás hazai kibontakozásának a korában, a XIX. század dereka táján a mai ország területén addigra már felhagytak a szurok hagyományos készítésével. így a terepen dolgozó néprajzosok már nem tudták dokumentálni a szurok előállításának a technológiáját, az eszközkészletét, s a szurokégető erdei munkások életmódját. Megjegyzem a szurokfőzők iparági jellegének a meghatározása nem kevés gondot jelent. Az a kérdés, hogy tekinthető-e kisiparnak, vagy besorolható-e a vándor iparok közé, esetleg házi iparként tartsuk számon? Talán, ha az erdei iparok közé soroljuk, akkor járunk el a leghelyesebben. A szurok készítésére a legalkalmasabb fafajtának a fenyőfélék közül a lue-, a vöröses a feketefenyő félék bizonyultak. A régebbi időkben a gyártáshoz szükséges nyersanyagot gyűjtögetéssel szerezték be. A megsérült fából a résen szivárgó fenyőgyantát - amit Gyergyóban szuroknak neveztek - bicskával kikaparták, és edénybe gyűjtötték. A fenyőgyanta jelentőségét bizonyítja, hogy erdélyi urbáriumok, ill. úrbéri szolgáltatások egyik tárgyát képezte. 1820-ban a Lázár család várhegyaljai jobbágyai a szükséghez mérten meghatározatlan mennyiségben szolgáltattak be fenyőszurkot. A Lázár család 40 ditrói jobbágya egyenként évi egy ejtef (0,85 liter) mennyiséget volt köteles beadni. Ezt a beszolgáltatott fenyőgyantát kifőzve nyerték a szurkot. Egy 1807-es erdélyi főkormányszéki jelentésből kitűnik, hogy akkor már csak Csíkban és Gyergyóban foglalkoztak a szurok ipari feldolgozásával, főzésével.

88 1808-ban a Helytartótanács kérésére Somogyban összefoglaló jelentést készítettek a szurokégetésről. A Somogyban kalamásznak nevezett kátrány és faecet a fa száraz lepárlásának két mellékterméke, s a kátrány további lepárlásával nyerték a kátrány olaj at és a szurkot. Az előállításához a legjobb a gazdag gyantaalapú fenyőfa tuskója és annak vastagabb gyökerei.

89

1793-ból tudjuk, hogy a Bakonyban még foglalkoztak szurokégetéssel, s nem csupán a fenyőfát, hanem a bükkfát hasznosítva bükkolajat állítottak elő, amit állítólag a lakosok vaj helyett használtak.

90 A faecet (Holzessig) a fa száraz desztillációjával nyerhető nyers, savanyú kémhatású, vörösbarna, szúrós szagú folyadék. Fontosabb alkotórésze a metilalkohol, aceton, ecetsav és a több más fertőtlenítő hatású vegyület. A gyógyászatban fertőtlenítő öblítőnek, az iparban gyorspácolásra és ecetsav előállítására használták.

91 A szurokégetés valójában nem okozott számottevő erdőpusztulást, miután a fenyőfáknak csupán az alsó és épületfa készítésére nem alkalmas tuskóit, vastagabb gyökereit, 86 Magyar Néprajz. Kézművesség. III. 1991. 87 Általánosan XVI-XVII. századi űrmérték neve. Nagysága fél meszely, vagy nyolcad pint, s így egyezik a német achteüel. Erdélyben a XIX. században is használták, s itt nagyobb mértéket értettek alatta kupát, iccét. - Révai Nagy Lexikona, 1912. VI. 262. 88 TARISZNYÁS Márton 1978. 26-27. 89 T. MÉREI Klára 1963. 142. 90 BLASKOVITS József 1793. 252-253. - 1793-ban Nagyváradon jelent meg Blaskovits József könyve a hazai manufaktúrákról és fabrikákról. A könyv szerzőjének és utólagos azonosítása Endrei Walter érdeme. - ENDREI Walter 1969. 52. 91 SCHACK Béla 1930. II. 70. 111