Agria 36. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2000)
Nováki Gyula–Baráz Csaba: Őskori és középkori erődített telepek, várak Heves megye Mátrán kívüli területén
tér a valóságtól. Ezért 1998-1999-ben többnapos munkával felmértük a sánc vonalát. A szintvonalakat az l:10000-es topográfiai térképről vettük át, amely tökéletesen egybevágott a mi mérésünkkel. Ez a körülmény indokolja ennek a lelőhelynek az újraközlését. Újabb régészeti kutatás 1962-1963 óta nem történt, ezért az 1992-ben megjelent rövid összefoglalást lényegében változatlanul átvesszük, csak a leírás egy részét írtuk át az új felmérés alapján. „Kelemenszéke" nevével egy XVIII. század végi térképen találkozunk először. A „Töröksánc" elnevezésre nem találtunk régi adatot, de a régészeti szakirodalomba így vezették be. 1962-ben erdőfelújítás körülkerítése során régészeti leletek kerültek el. Salamon Agnes nyitott kisebb kutatóárkot, melyben lakógödröt, tűzhelyet és sok cserepet talált. Megállapította, hogy késő bronzkori település volt a hegyen, sánccal körülvéve. 1963-ban Patek Erzsébet végzett kéthetes ásatást. A belső területen, a teraszokon kutatóárkot ásatott két helyen. Háznak határozott nyoma nem került elő, de sok agyagtapasztás, tűzhelytöredék, őrlőkő, agyaggúla, orsógomb és néhány bronztárgy, valamint nagy menynyiségű cseréptöredék jelentette az egykori telep maradványait. Az előkerült állatcsontok Bökönyi Sándor meghatározása szerint jelentős állattartásra vallanak. Elsősorban szarvasmarha, juh, vagy kecske csontjai kerültek elő, lényegesen kevesebb volt a sertés, ló és kutya szerepe, a vadászott állatokat pedig csak három vaddisznócsont képviselte. Patek a keleti oldalon a sáncot is átvágta. A sziklás altalajra emelt sánc feltöltésében kisebb-nagyobb kövek is voltak, a sáncszerkezetre azonban semmi nyom sem bontakozott ki. A sánc földjében sok cserép, állatcsont, agyagtapasztás, bronztöredék is volt, tehát ennek felépítése előtt már hosszabb ideje létezett a telep. A belső területen, a felszínen mindenhol cserép található. Az ásató megállapította, hogy néhány neolitikus, a bükki kultúrába tartozó cseréptől eltekintve, a telepen és a sáncban napfényre került valamennyi lelet a bronzkor D végébe és a Hallstatt-kor A-B periódusába tartozik, a Kyjatice-kultúrán belül. Ennél későbbi időszaknak nincs jele. Patek nyomán később többen is említették ezt a földvárat. A Kelemenszéke nevű hegy Szilvásváradtól dél-délkeletre 4 km-re, Bélapátfalvától keletre 3 km-re van, a Bükk-hegység széléhez közel. Kelet felől a Horotna-völgy felső vége határolja, nyugatra pedig a Bükk-hegység széle előtt több, valamivel alacsonyabb hegy emelkedik eléje. Körös-körül meredek oldal övezi, felszíne erősen tagolt. Déli végétől északi irányba erősen lejt és két felhúzódó mellékvölgy a területét három részre bontja A sánc teljesen körbe követhető, a hegy alakjához alkalmazkodva erősen kanyarog és néhol több mint 100 m szintkülönbséggel meredeken levezet a hegyoldalba, majd újból felkapaszkodik, ezért alaprajzilag teljesen szabálytalan. Legmagasabb része a déli végében van, a 702,8 m tszf. magasságú Kelemenszéke-csúcs körül. Innen észak felé a sánccal kerített terület erősen kiszélesedik, majd az északi végében egy igen keskeny gerincet is magába foglalva szinte különálló nyúlványban végződik. A sánc mérete igen különböző, 0,5-3 m között váltakozik. A délnyugati oldalon többszáz méter hosszan egy dózerút rongálta meg jelentős mértékben, egyébként érintetlennek tűnik. Több helyen 10-20 m hosszan megszakad a sánc, némelyiken út is vezet keresztül, de ezek őskori, vagy újabb kori eredetét egyelőre nem lehet eldönteni. Az északi oldalon két mély völgynél kb. 50-50 m hosszan hiányzik a sánc, ez nyilván a domborzati körülmények következménye. Egy nyílást azonban biztosan őskori kapunak tekinthetünk, az északnyugati oldalon. Az ezen ma is keresztülvezető út az egyetlen lehetséges bevezető utat jelenti az őskori telepre, az északról ide húzódó hegygerinc felől. Ettől a kaputól észak-északnyugat felé 500 méterre a hegygerinc egyik nyergén egy nagy külső sáncot találunk, ugyancsak kapunyílással. 10