Agria 35. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1999)

H. Szilasi Ágota: Képpé formálódó poézis – és más egyebek. Az akvarellről az ezredvégen az egri Akvarell Biennálék tükrében

mely megbeszélés határozott eredményességéről az ötödik rendezvény tanúskodik a legjobban. A Műcsarnok már nem szerepelt a lebonyolító intézmények között, még a begyűjtés munkálataiban sem vett részt. Viszont annak ellenére, hogy a Budapesten és környékén élő művészek közül páran nehezményezték a változást, a kiállításra sok munka érkezett. A Képzőművészeti Alap által küldött címlista alapján a lehető legszélesebbre tágította a rendező múzeum a meghívott művészek számát, azzal a céllal, hogy a későbbiekben, a tapasztalatok alapján lehessen a kört szűkíteni. Felhívást kapott valamennyi alaptag, úgy a festők, mint a grafikusok, szobrászok és iparművészek közül mindazok, akikről tudták, hogy érdeklődnek a technika iránt. így 241 művész közel 1200 alkotása került a zsűri elé. Magas volt a fiatalok, a Stúdió tagok aránya, de az idősebb generáció részéről is nagy volt az érdeklődés. Ebből a rengeteg műből azonban csupán 86 művész 144 alkotása került kiállításra. De az 1976os, ötödik biennáléra már körvonalazódni látszik egy állandó, az akvarell műfaját szeretettel és nagy kreativitással művelő kiállító gárda, - így ismerősként csüngtek a paravánokon Bakallár József, Bartl József, Csohány Kálmán, Imre István, Iványi Ödön, Lóránt János, Litkei József, Mayer Berta, Miháltz Pál, Orosz János, Szekeres Emil, Udvardy Erzsébet, Végh András, ... munkái. A díjak odaítélésénél figyelembe vették, azt a korábban alkalmazott gyakorlatot - ami túl sokáig természetesen nem volt tartható -, hogy nem kaphatott díjat, aki az előző biennálék valamelyikén már részesült ebben az elismerésben. Pozitív változásként értékelhető, hogy a Kulturális Minisztérium három művet megvásárolt a kiállított munkák közül a Dobó István Vármúzeum gyűjteménye számára, s a Megyei Tanács is, első alkalommal biztosított 40.000 Ft fedezetet arra, hogy elsősorban a biennálék anyagából, kortárs akvarell gyűjtemény létesülhessen a múzeumban.

163 A kiállítás katalógusai ettől az évtől állandónak szánt, inkább grafikus, mint festői-lírai felfogásban tervezett emblémával jelentek meg, jelezve azt a vissza nem fordítható, semmisnek nem tekinthető nagy utat, amit az elmúlt közel egy évtizedben az akvarell biennale megtett, így már Bereczky Loránd művészettörténész sem alaptalanul írta le katalógus-előszavában a következőket: „Képzőművészetünk fejlődéséről, gazdagodásáról és mindennapi életünkben betöltött szerepéről szólva igen gyakran hivatkozunk azokra az országos kiállításokra, amelyek egy-egy tájegység „fővárosát" avatják valóban képzőművészeti centrummá. Az utóbbi tíz esztendőben ez a hivatkozás jogos és szükséges - számban és színvonalban olyan mértékű gyarapodásnak lehetünk tanúi, hogy egy-egy esztendő képzőművészeti eredményeit ma már nem igen lehet, s felelőtlenség is volna csak a fővárosi tárlatok alapján felmérni, értékelni. Nagyon egészséges és nagyon hasznos folyamat szülöttei az új centrumok..., a képzőművészeti bemutatók sorában azonban külön jelentőséggel bírnak azok a tárlatok, amelyek többre vállalkoznak annál, mintsem hogy csak kiállítási lehetőséget biztosítanak. A következetes koncepcióval rendezett tárlatok, amelyek elsősorban egy-egy műfajnak teremtenek időről-időre visszatérő bemutatkozási alkalmat szakmai szerepükkel, s rendszeresen jelentkező, tehát ismertté és tudottá tett, eseményjellegükkel... kivételes ünnepei kortárs művészetünknek. " S végre ez az első év, amikor a bevezető méltatásban nem silány, elhanyagolható, elavult anyagként, a művészkedő tanárok impresszionista látványélményeket leképező eszközeként, lekicsinylő hangsúllyal említődik az akvarellt, hanem olyan „hihetetlenül gazdag világgal (rendelkező médiumként, mely) csodákra serkenti az alkotót. "

164 163 Elmondottakhoz a dokumentumok a DIV Képzőművészeti Adattárának anyagában 86-79 - 9279. szám alatt találhatóak. 164 BERECZKY Loránd 1976. 427