Agria 35. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1999)

H. Szilasi Ágota: Képpé formálódó poézis – és más egyebek. Az akvarellről az ezredvégen az egri Akvarell Biennálék tükrében

Az ötödik biennale sajtóvisszhangja is elég jónak mondható. Már a nyitás előtt megjelent a kiállítást rendező művészettörténész tollából egy, a rendezvényt és a technikát bemutató elemzés,

165 majd a nyitást követően egy bensőséges hangú értékelés.

166 A tízéves évfordulóra tehát a helyi bázis kezdeti hiánya ellenére a biennale státusza, szervezési, lebonyolítási metódusai, kurátorai, de szakmai célkitűzései is megszilárdulni látszottak. Ismertté vált úgy az alkotók, mint a kiállítás-látogatók körében. De már ekkor válaszra váró kérdésként vetődött fel, hogy az elmúlt, értékelhető tíz év alapján „beszélhetünk-e... a magyar akvarellfestészet megújulásártól?" s „képes volt-e legyőzni az előítéleteket, a szemléletbeli restséget, igazságtalan és oktalan mellőzését, ez az ősi, de minden kornak újat tartogató műfaj?"

]61 Mivel a biennálékon „a műfaji megkötöttség sem tartalmi és formai kötöttséget nem eredményezett, sem uniformizáláshoz nem vezetett" az vízfestészet rangos seregszemléjévé fejlődhetett, mely „a képzőművészet számára oly területet szerez vissza, amely a művészi alkotóképesség, szakmai felkészültség szempontjából az alapokról tudósít. "

168 - hangzik az értékelés a katalógus előszót író, s a kiállítást rendező F. Ludányi Gabriella tollából. Bár e méltatás ellenére a kiállító művészek részvételi kedve, így a művek száma is visszaesett, s a kritika szerint sem „mozgatta meg az országos mezőnyt" a kiállítási felhívás, illetve a Szonyi István alkotásaiból képzett mérce magasságából szűkszavúnak látszott a kiállítás, az odaítélt díjak azonban jó kezekbe kerültek, kiérlelt művészi szemléleteket jutalmaztak.

169 Arról, hogy a biennale összképét tekintve jelentett-e az első tíz évben megkötöttséget a kiírás, a nyolcvanas évek változásait ismerve nyilatkozhatunk igazán. Az eddig csak akvarellel és gouache-va pályázható művészek az 1980-as biennálét új, modernebb hangvétellel indíthatták. Kibővítve a lehetőségeket, a hetedik kiállítást Az akvarell és határeseti címmel hirdette meg a Dobó István Vármúzeum. Mégis mindössze 70, jellemzően többségében fiatal művész jelentkezett alkotásával a beadás helyszínén, Egerben. Kiállításra méltónak 42 alkotó 104 munkáját talált a zsűri, melyek között izgalmas vegyes technikájú művek is szerepeltek.

170 így ez a biennale, amely egyre inkább a műfaj „szakmai fórumává" kezdett válni, egy új irányt adott-szabott az akvarellezés jövője tekintetében. Ettől a biennálétól az akvarelltechnika „mindenki számára összekapcsolódik a frissel, az újjal, az élő művészet fogalmával"'.

171 Ez a felfogásbeli váltás, ez a valódi frissesség talán abból is eredeztethető, hogy megváltozott a biennale rendezéséért felelős művészettörténész személye. A dinamikusabb, a modern művészet impulzusaira nyitottabb Lengyel László, egyetemi évei alatt a legkorszerűbb ismeretek birtokában, s a budapesti ösztönzések folyamatos hatósugarában, egészen az évtized végéig lesz a kiállítások szervezője, rendezője. Sok szempontból szakít a hetvenes évek kialakult gyakorlatával. Az ő kurátorsága idején igen fontos tényező, hogy megváltoztak a kiírás feltételei, mely váltást leginkább a technika önfejlődése kényszerítette ki. E szabad anyagválasztást a művészek részéről talán az indukálta, hogy egyre inkább mellékessé vált számukra, hogy milyen alapanyagra, milyen anyaggal, milyen eljárással kerültek fel a formák és a színek. így a klasszikus műfaji tisz165 F. LUDÁNYI Gabriella Népújság, 1976. augusztus 11. 4. 166 F. LUDÁNYI Gabriella Népújság, 1976. augusztus 27. 4. 167 F LUDÁNYI Gabriella 1978. 168 U.o. 169 FARKAS András Népújság, 1978. augusztus 30. 4. 170 /п.п./Népújság, 1980. augusztus 14. 171 Kovács Péter 1980. 428