Agria 35. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1999)

Csiffáry Gergely: A Bükk hegység palakőbányászata a XVIII–XX. században

Csiffáry Gergely A BÜKK HEGYSÉG PALAKŐBÁNYÁSZATA A XVIII-XX. SZÁZADBAN Bevezetés A XVIII. században Európa szerte és így Magyarországon is egy új, addig nem használt kőanyagot kezdtek alkalmazni az épületek tetőfedésére a palakövet. A hazai bányászattörténeti kutatások közt sajnálatosan, még napjainkban is marginális területnek számít a különféle építőkő-, haszon-, és díszkőfejtés múltjának a feltárása. E tanulmányban a magyarországi haszonkőfejtés egyik speciális területét kívánjuk bemutatni, nevezetesen a palakőbányászatot, amelynek a Bükk vidékén jelentős hagyományai voltak. E kőzet bányászata a történelmi Magyarországon a XVIII. század végétől kezdődően a Bükk hegység területén (Bükkzsérc, Felsőtárkány, Kisgyőr, Nagyvisnyó és más községekben), valamint a Pozsony megyei Máriavölgyben volt a legjelentősebb. Nem túlzás azt állítani, hogy a Bükk hegység palakőbányászata a bölcsője ennek a területnek, s a kezdetekben országos jelentőségű volt. E tanulmányban szót ejtünk a palakövekről, s azok felhasználásáról. Számba veszszük egyfajta kitekintésként a régi Magyarország ismert palakőbányáit. Ezt követően a Bükk hegység palakőfejtőinek múltjára található adatokat tárjuk elő. Keressük a választ arra, mi irányította a XVIII. századi építők figyelmét a palakőre, s mi indokolta egy időben ennek a kőbányászati ágazatnak a virágzását, végül milyen okok vezettek az egykor használt kőanyag kiszorulásához az építési gyakorlatból. A palakövekről A pala, a hegyképző erők nyomására palás rétegződést nyert, a nagy nyomás és hőmérséklet hatására átkristályosodott, párhuzamos lapokban elváló kőzet. A geológia megkülönbözteti az agyagpala- és a kristályos pala típust, ez utóbbiba sorolható a gneisz, a csillámpala és fillit. A palás kőzeteket régóta használják útalapozásra, utak és járdák fedésére, és házak fedésére egyaránt. Az agyagpalák közt a tömött szerkezetű, s vékony leveles kifejlődésű és könnyen lemezekre hasadó kőzetei fedőpalának nevezik. Ezeket használták a különféle építmények tetőzetének a fedésére. A fedőpalák lehetnek kékes szürkék, néhol zöldek a klorittól, vörösek és ibolyaszínűek a vasoxidtól, továbbá feketék a bennük levő grafittól, magnetittól. A jó minőségű fedőpala a sima felületű lemezekre hasítható, könnyen fúrható, s a vizet nem ereszti át, az időjárás behatásainak ellenálló és tartós, sötét színű. A kalcit jelenléte a pala tartósságát lényegesen nem befolyásolja. Viszont káros a pirit vagy a markazit 177