Agria 34. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1998)

H. Szilasi Ágota: Olaszországi akvarellképek 1830–1848 között Kovács Mihály és pályatársai életművében

valamint Jacob és Rudolf von Alt (1789-1872 - 1812-1905), de említést érdemel August von Pettenkofen is, kiket magyarországi működésük kapcsán is ismerünk.

14 Magyarországon a Habsburg monarchia egységbeolvasztó nyomásából egyértelműen adódott az osztrák művészet igen erős befolyása. Tulajdonképpen a magyar művészeti élet és szemlélet elválaszthatatlan volt Bécstől és az ottani akadémiai képzéstől.

15 Ezzel párhuzamosan mégis a XIX. század első fele a nemzeti önállósodás, az európai nemzetek közé való felemelkedés, a „nemzet tsinosodása" jegyében telt hazánkban, mely társadalmi jelenségnek izzítója és kovácsa az elsősorban írókból, költőkből, polgári foglalkozású orvosokból, ügyvédekből, a nemesség vékony rétegéből álló értelmiség volt.

16 Ók karolták fel a képzőművészetet is, mely gesztus hazánkban sokkal fontosabbnak tűnt, mint Európa fejlettebb országaiban, hiszen a vizuális művészeteknek nálunk nem csak egyszerűen írásos esztétikai megalapozottságra, hanem erkölcsi és anyagi támogatottságra is szüksége volt. A magyar kultúra, így a szépmesterségek szükségessége mellett kiálló írók és költők a sajtóban illetve az 1830-ban, a magyar nemzet adakozásából létrejövő Magyar Tudományos Akadémia

17 keretein belül igyekeztek művészeink és a művészet pártját fogni. Miközben itthon az elnyugatiasodott arisztokráciánk illetve az egyház által - az elsősorban reprezentációs célra - a császárvárosban híres, külföldi mesterek kapták a megrendelések javát, addig a hazai tehetségek - ha adódtak - elvándoroltak az országból. Bécsben, vagy más vidéken próbáltak szerencsét. Legtöbben a bécsi akadémia elvégzése után - hiszen itthon nem volt hol tanulni - Európa művészettel telített vidékeire vándoroltak, s végül vagy Bécsben (Hesz János Mihály 1768-1833), vagy Londonban (Brocky Károly) vagy Olaszországban (id. Marko Károly) vagy az orosz cári udvarban (Zichy Mihály) váltak neves festőkké. A harmincas évek elejétől azonban változás kezdődött, amelyben a nemzet önállósodásának lehetősége összefonódott a művészet és a művészek támogatásával és az egyre inkább háttérbe húzódó arisztokrácia mellé, de helyesebb lenne azt mondani, hogy egyre inkább elé, a polgárság egy szűk rétege lépett. Az értelmiség, számára egyre fontosabbá vált a honi képzőművészet sorsa. Gyakran emlegetett történet Ferenczy István szobrásszá válása és Kazinczy Ferenc lelkesedése, de Barabás Miklós pesti letelepedésének esete is, amikor az Aurora-kör tagjai: Bajza József, Toldy Ferenc, Vörösmarty Mihály, Stettner György és mások, végül maga Széchényi István fogtak össze, hogy a hat nyelven beszélő, Itáliát megjárt fiatal festő a fővárosban művészetéből meg tudjon élni.

18 Ugyan ők, Toldy, Bajza és Eötvös József, az ifjúkori barátok, egy emelkedettebb cél érdekében szorgalmazzák id. Marko Károly akadémiai taggá való megválasztását is.

19 E korszak feltörekvő ifjú festőnemzedékét, akik még ugyan nehezen, de már hazájukban szerettek volna művészetükből megélni, támogatta a polgárosodó közönség is. De ez a közönség már nem elégedett meg az átplántált és a nemzet zömétől idegen művészettel, hanem egyre inkább igényelte, hogy az elkészült munkákban a nemzeti lelkület feje14 GERSZI Teréz - GODA Zsuzsa 1994. 15 FLEISCHER Gyula 1938.; LYKA Károly 1981. 132-170. 16 Ezt a témát, Kovács Mihály és Tarkányi Béla levelezésével kapcsolatosan részletesen tárgyaltam az Agria évkönyv XXXIII. kötetében. H. SZILASI Ágota 1997. 659-696. 17 Pulszky Ferenc írta a tudomány és a közélet kapcsolatának fontosságáról, hogy hazánkban az a szerencsés helyzet állt elő, hogy a közélet szereplői és a tudomány képviselői azonos személyek, mint ahogyan azt a tudományos akadémia névsora is bizonyította In: PULSZKY Ferenc 1914.163. 352