Agria 34. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1998)

Balassa Iván: A borona és a boronálás

ton a Nyitra megyei magyarságnál kezdődik, majd kelet felé haladva szinte az egész Palócföldet magába foglalja. Tiszántúl is ez az elnevezés járja, nagyjából Békés megye határáig. Egy két parciumi, illetve erdélyi adatot is lehet találni. Tüsökborona, tüskeborona, tüskésborona. 1845: „A tüskeborona igen hasznos...".

133 1850: „Fogasolásra a nagy vasfogú boronát használják; magvak behúzására a tüske boronát"

;

ш Tüsökborona;™ néha mondják tüskeboronának is.

136 Nyugat- és Dél-Dunántúl általános. Átnyúlik a Duna-Tisza közére és a Tiszántúl féli területeire (Csanád-Csongrád). A déli határok melletti magyar telepeken is ezt használják. A mezőgazdasági szaknyelvben is leginkább ezt alkalmazták. 1911: „A boronafélék közül felemlítendők a tüskés-borona, melyet tüskés ágak összekötésével csinálnak...".

137 Venyigeborona. 1844: „Nyomorult venyige boronáink (vannak)...".

138 Vesszőborona. Ez a másik elnevezés, melyet a földműveléssel foglalkozó irodalom elfogadott. Feltehetően innen került át a köz- és tájnyelvbe. A magyar nyelvterületen két nagy kiterjedésű elnevezés ismeretes: a tüskeborona és változatai a Dunántúl nagy részén és a Duna-Tisza közén fordul elő. A másik a tövisborona, mely az északi és a tiszántúli magyar nyelvterület sajátja. A Duna mellékén egyszerűen csak boronának nevezik, mert itt a fogasnak nevezett boronafajtától nem kellett megkülönböztetni. Készítése és értékesítése A tövisboronát a parasztgazdaságokban sok helyen elkészítették, a nagybirtokon leginkább a faragó béres feladatának számított. Néhány helyen azokat, akik rendszeresen készítették boronafonónak emlegették, de családnév nem lett belőle.

139 Kiskunhalason egyszerűen boronás

1

*

0 a neve, de ezek nem kizárólagosan űzték ezt a mesterséget, hanem csak időszakonként, elsősorban tavaszi időben. Az anyagot az erdők, a folyó közeli bokros helyek szolgáltatták. Sok helyen a veszszővágást a tulajdonos szabályozta, nehogy kárt tegyenek az erdőben. Nagykőrösön jegyezték fel: „A lakosság kap még az erdőből... boronának való galagonya- vagy kökénytövisét a helybeli csősz felvigyázása mellett". Hasonló feljegyzéseket a Debrecen környéki erdőkből is ismerünk.

141 Legjobbnak a kökényfát tartották, melyet főleg a Dunántúl boronafának, boronatüskének mondtak.

142 Több helyről feljegyezték, mint a legkedveltebb alapanyagot.

143 A boro133 MG. 1845. 1240. 134 Ürmény Nyitra m. GL. 1850. 212. 135 Zenta. MTsz. 136 Bakonyalja. NyF. 34 53; Szigetköz NyF. 38. 30. 137 Mezőgazdasági Lexikon

2 1. 112. 138 Hortobágy vidéke. MG. 1844. 2. 397. 139 Kocs Komárom m. ÚMTsz. 140 ÚMTsz. 141 FG. 1860. 278; PENYIGEY Dénes 1980. passim. 142 Sárköz Tolna m. Herman Ottó 1914. 666; CSAPODY Vera - PRISZTER Szanoszló 1966. 34. 143 Balaton melléke JANKÓ János 1902. 245; Szada Pest m. GÖNYEY Sándor 1942. 236. 239